Támogatja az Európai Parlament a régiók közti különbségek csökkentését

A régiók közti különbségek felszámolására, a vidéki térségek támogatására és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére erősebb hangsúlyt kíván fektetni az Európai Parlament az EU egyik legjelentősebb pénzalapján keresztül – számolt be Sógor Csaba, miután az Európai Parlament plénuma szerdán megszavazta az Európai Szociális Alap+ 2021-2027-es költségvetési időszakra vonatkozó célkitűzéseit és a költségvetési keret növelését.

Sógor Csaba szerint az erdélyi magyar közösség számára az Európai Szociális Alap+ (ESZA+) az egyik legfontosabb uniós támogatási programot jelenti. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő LIBE szakbizottsági néppárti témafelelősként az elmúlt hónapokban aktívan részt vett a pénzalap következő hétéves célkitűzéseinek kidolgozásában, az EP által elfogadott dokumentum pedig több pontban is tartalmazza a javaslatait. 

„Az erdélyi magyarok jelentős része vidéken él, nekünk ezért a vidéki térségek felzárkóztatása, fejlesztése az egyik legfontosabb feladatunk, csak így vehetjük fel a harcot az elnéptelenedés jelenségével. Mi ezt az álláspontot képviseltük a vitában és nagyon örülök, hogy ma már az EU-ban is egyre többen látják, hogy nem csupán az egyes régiók közt, hanem a régiókon belül is rendkívül nagyok az egyenlőtlenségek. Ezt a jelenséget pedig kezelni kell” – magyarázta Sógor Csaba, aki szerint a romániai statisztikai adatok is alátámasztják a vidéki térségek támogatásának szükségességét.

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján Románia lakosságának 45%-a vidéken él, ahol a szegénységben élő vagy szegénység kockázatának kitett lakosság aránya 20%-al nagyobb, mint városon. „Ez a szintű különbség az EU-ban Románián kívül csak Bulgáriában tapasztalható, az EU többi országára pedig alapvetően nem jellemző” – magyarázza a képviselő.

Sógor Csaba szorgalmazta és ez végül meg is jelenik az ESZA+ célkitűzései közt, hogy az EU következő hétéves pénzügyi költségvetéséből ez a pénzalap biztosítson forrásokat a vidéki területek olyan specifikus hátrányaiból eredő vidéki szegénység jelenségeinek kezelésére, mint: a kedvezőtlen demográfiai helyzet, munkaerőpiaci kihívások, az oktatási és képzési, illetve az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés. Szintén az erdélyi képviselő kezdeményezésére az ESZA+ programon keresztül támogathatóak lesznek továbbá az olyan oktatási programok is, amelyek az alacsony szintű készségekkel rendelkező felnőttek számára lehetővé teszik a minimális szintű írni-olvasni tudás, számtantudás és digitális kompetenciák elsajátítását is illetve az olyan kezdeményezések, amelyek a korai iskolaelhagyás aggasztó jelenségét próbálják visszaszorítani.

Sógor Csaba úgy véli, erdélyi magyar szempontból eredményesen alakul a három legfontosabb uniós pénzalap (az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a Kohéziós Alap és az Európai Szociális Alap) 2021-2027-es pénzügyi időszakra vonatkozó célkitűzéseinek parlamenti vitája. „Románia erre a három pénzalapra építi majd az Operatív Programjait a következő hétéves pénzügyi ciklusban, ezért fontos, hogy ott voltunk és bele tudtunk szólni a döntésekbe, hiszen sikerült a célkitűzések közt megjelentetni a régió és a romániai magyar közösség érdekeit” – összegzett az RMDSZ-es képviselő. 

Kimaradt?