Gabon: a hadsereg bejelentette a hatalomátvételt

A hadsereg megszállta az állami rádió és tévé székházát a nyugat-afrikai Gabonban.

A hadsereg közleményt olvasott be hétfőn reggel arról, hogy Ali Bongo elnök távollétében felállítottak egy "nemzeti helyreállítási tanácsot", mert nem látják biztosítottnak, hogy az elnök el tudja látni hivatali feladatait.

Az államfő jelenleg Marokkóban tartózkodik, ahol egy agyvérzést követően gyógykezelik. A helyiek szerint az elnök újévi beszéde, amiben azt mondta, jól érzi magát, csak "szánalmas látvány" és "erőlködés" volt arra, hogy megtartsa a hatalmát - írja a BBC. A hadsereg most a "demokráciát akarja visszaállítani".

Ali Bongo 2009-ben vette át a hatalmat Gabonban, diktátor apja, Omar Bongo után. 2016-ban választották újra, nemzetközi megfigyelők viszont rengeteg szabálytalanságot láttak a választás alatt: erőszakról és csalásról beszéltek.

A gaboni fővárosban, Libreville-ben az AFP hírügynökség tudósítása szerint lövéseket lehetett hallani a rádió és tévé épülete körül, s a hadsereg páncélozott járművekkel lezárta a környéket. A hírek szerint a felkelők azt kérték a katonáktól, hogy vegyék irányításuk alá tömegközlekedést és a repülőteret is.

Kimaradt?