FRISSÍTVE - Bosznia: fia halála miatt szervezett tüntéseket egy férfi, elfogták

Boszniában felháborodást okozott, hogy a rendőrség kedden elfogta Davor Dragičevićet, azt a férfit, aki március óta több demonstrációt is kezdeményezett, hogy kiderítse fia halálának okát; a volt feleségét is előállították. FRISSÍTÉS: Davor Dragičevićet szerdán szabadon engedték.

A 21 éves, Banja Luka-i David Dragičević márciusban tűnt el, testét hat nap után találták meg a város melletti folyóban. A nyomozás során előbb kizárták az idegenkezűséget és azt állították, hogy a fiú öngyilkos lett, később azonban felmerült a gyanú, hogy gyilkosság áldozata lett.

David Dragičević szülei szerint fiukat meggyilkolták, és a rendőrség falaz a gyilkosoknak, ezért több tüntetést is szerveztek.

Az Igazságot Davidnak elnevezésű mozgalomhoz az utóbbi hónapokban több ezren csatlakoztak, és a tüntetéseket már nemcsak a fiú halálával összefüggésben, hanem a korrupció felszámolása és a rossz gazdasági helyzet miatt szervezték me   A legutóbb december közepén tiltakoztak a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje előtt. A belügyminisztérium közlése szerint a tüntetés biztonsági fenyegetést jelentett, ezért a szülőket kihallgatásra hívták, ám ennek nem tettek eleget; kedden őrizetbe vették őket.

A szülőket, valamint néhány ellenzéki politikust egy Banja Luka-i téren fogták el, a térfigyelő kamerák felvétele szerint a rendőrség előbb dulakodásba keveredett a csoporttal, majd megbilincselte a tagjait. A város főterét a különleges rendőrség biztosította, és ledöntötték a fiúnak állított emlékhelyet is, amelyhez hónapok óta hordtak virágot és emléktárgyakat az emberek. A ledöntött emlékhely helyén azonnal újat akartak állítani az emberek, ám ezt a rendőrök megakadályozták, és ez összeütközésekhez vezetett.

Az Európai Unió boszniai küldöttsége aggodalmának adott hangot a letartóztatások miatt, és magyarázatot követelt a rendőrségtől, válasz azonban még nem érkezett.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?