Jelentős támogatást nyújt Ukrajnának az EU

Az Európai Unió további 4 millió eurót különített el, hogy folytassa Kelet-Ukrajnában a humanitárius segítségnyújtást a tél kezdetén. Ezzel a 2014 óta Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatás 116 millió euróra nőtt - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos elmondta, a kelet-ukrajnai polgári lakosság négy év konfliktust követően továbbra is szenved. "Az Európai Unió a jövőben is támogat minden rászorulót, bárhol is legyen, ez humanitárius és erkölcsi kötelességünk" - fogalmazott.

Mint elmondta, a támogatás a legsérülékenyebb társadalmi rétegek számára nyújt majd segítséget az állami fennhatóság alá nem tartozó területeken a tél folyamán, például fűtőberendezések biztosításával. Az állami fennhatóság alá tartozó, illetve az állami fennhatóság alá nem tartozó területeken működő, az EU által támogatott humanitárius projektek többek között élelmiszersegélyt, épületjavításokat, vízellátást és csatornázást, védelmi támogatást, egészségügyi segítséget, a szükséghelyzetben lévők oktatását, valamint aknamentesítést foglalnak magukban.

Oroszország 2014 tavaszán megszállta, majd elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, amit a nemzetközi közösség nagy része nem ismer el, az Európai Unió pedig agressziónak nyilvánította a lépést. A konfliktus több mint 4,4 millió embert érint, közülük 3,4 millióan még mindig humanitárius támogatásra szorulnak. Az országon belül lakhelyüket elhagyni kényszerült emberek nyugdíj-kifizetéseinek felfüggesztése továbbra is súlyos problémát jelent, akadozik a víz- és áramellátás. Ukrajnában a világon az ötödik legmagasabb a taposóaknák és a fel nem robbant robbanótestek polgári áldozatainak száma.

Az EU aggodalmát fejezi ki a kelet-ukrajnai humanitárius helyzet romlása miatt, és továbbra is a konfliktus politikai rendezését célzó, minszki megállapodás teljes körű végrehajtására szólít fel - tették hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?