Elhunyt id. George Bush volt amerikai elnök

Elhunyt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök jelentette be közleményben a Bush-család szóvivője. Kilencvennégy éves volt.

Jim McGrath, a család szóvivője közölte: idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. A bejelentés után közös közleményt adtak ki id. George Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat. „A legjellemesebb ember és a legjobb apa" írták, és hálát adtak életéért. 

George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a hivatalt, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút Kuvait felszabadítására 1991 elején.

Az amerikai sajtóban megjelent első méltatások úriemberi modorát említik és kiemelik, hogy mindig ragaszkodott a hagyományos amerikai értékrendhez. Emlékeztetnek rá, hogy egészen tavalyig aktív életet élt a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg , tavaly óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 esztendeig élt házasságban, idén áprilisban hunyt el. 

A The Washington Post című lap szerint halála egy korszak végét jelenti. A volt elnököt nagylelkűség és udvariasság jellemezte, ugyanakkor versenyszellem és nagyon nagy ambíció is lakott benne. „Képes volt kemény kampányokat vezetni és háborúba vinni a nemzetet, de fő eredményeit a tárgyalóasztalnál érte el" írta a washingtoni lap. 

A The New York Times „képzett bürokratának" és „diplomáciai játékosnak" nevezte idősebb Busht, aki „a Szovjetunió összeomlása és Kelet-Európa felszabadulása alatti árnyalt kormányzásával segített véget vetni a négy évtizedes hidegháborúnak és a nukleáris fenyegetettségnek”. A CNN hírtelevízió a többi között megemlítette, hogy 1836 óta az első olyan elnök volt, aki alelnökként szállt küzdelembe a Fehér Házért és megválasztották, és a második olyan ember az Egyesült Államok történetében, akinek a fia George W. Bush is elnök lett.

„Amerikai hős és bálvány volt”

A halálhír bejelentése után nem sokkal kifejezte részvétét fejezte ki Donald Trump elnök és a first lady, Melania Trump, akik Buenos Airesben tartózkodnak a G20-as országcsoport csúcstalálkozója miatt. Közleményében az elnöki pár méltatta az elhunyt volt elnök „okos ítéleteit, józanságát és rendíthetetlen nyugalmú vezetői képességét", hangsúlyozva, hogy az idősebb Bush „honfitársainak nemzedékeit ihlette közszolgálatra". Donald és Melania Trump tisztelettel adózott a volt elnök előtt amiatt is, hogy az amerikai nemzetet és a világot elvezette amint írták „a hidegháború békés és győzedelmes lezárásához".

Greg Abbott, Texas kormányzója rövid közleményében „az egyik legnagyszerűbb elnökünknek" nevezte az elhunytat, és azt írta: „George H.W. Bush amerikai hős és bálvány volt. Mindenkinek barátja lett, akivel találkozott. A klasszist és a méltóságot testesítette meg".

Barack Obama volt elnök és felesége szintén közleményben méltatta a volt elnököt. George H.W. Bush élete „annak tanúságtétele, hogy a köz szolgálata nemes és örömteli elhivatottság"  olvasható közleményükben. Az idősebb Bush jövőképet adott az új bevándorlóknak és a fogyatékkal élőknek  írták.

James Baker, az elhunyt elnök volt külügyminisztere és bizalmas barátja azt hangsúlyozta, hogy „öröksége mindörökre beíratott Amerika és a világ történelmébe". Baker méltatta Bush „önfeláldozó patriotizmusát", valamint erejét, becsületességét, együttérzését és alázatát.

Kimaradt?