Ezután a 18 éven aluliak is vehetnek fogamzásgátlót Ruandában

Törvénymódosítással teszik elérhetővé a 18 éven aluliak számára az óvszert és a fogamzásgátlót Ruandában - közölte Édouard Ngirente ruandai kormányfő.

A hatályos ruandai törvények értelmében a fiatalok csak szülői hozzájárulással, illetve kísérettel férhetnek hozzá fogamzásgátlóhoz, miközben ők vannak leginkább kitéve a nem kívánt terhességnek - mondta a miniszterelnök újságíróknak.

Ngirente elismerte, hogy a jelenlegi jogszabályok akadályt gördítenek a családtervezés népszerűsítése elé, és hogy a fiatalok és a szülők egyaránt változást akarnak.

Az EFE spanyol hírügynökség megjegyezte, hogy a törvénymódosítást azonban ellenzi mások mellett a ruandai katolikus egyház.

A ruandai egészségügyi minisztérium statisztikái szerint2016-ban 17 ezer volt a fiatalkorú terhességek száma, ami részben a fogamzásgátlókhoz való korlátozott hozzáférésből fakad.

Kigali 2050-re csaknem felére akarja csökkenteni az afrikai ország termékenységi rátáját, az egy nőre jutó 4,2 gyermeket 2,3-ra.

Hivatalos demográfiai tanulmányok szerint Ruanda népessége a duplájára nőtt az utóbbi évtizedekben: az 1978-as 4,8 millióról 2012-re 10,5 millióra emelkedett, előrejelzések szerint 2032-re pedig elérheti a 16,3 milliót.

Kapcsolódók

Kimaradt?