Gigantikus hadgyakorlatba kezdett a NATO

Megkezdődött csütörtökön Norvégiában a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata, amelyben a forgatókönyv szerint egy kitalált agresszor támadásával szemben védik meg az észak-európai országot. A hadgyakorlat során a szomszédos országok légtereit is igénybe veszik.

A Trident Juncture 2018 elnevezésű gyakorlatról a szokásokhoz híven a NATO előzőleg értesítette a Norvégiával szomszédos Oroszországot és orosz megfigyelőket is hívott a hadgyakorlatra.  "Egészen addig, ameddig hivatásukhoz méltón viselkednek, és elkerülik a veszélyes helyzeteket, egyáltalán nem tartom problémának, hogy megfigyelik a hadgyakorlatot" - mondta erről Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

 

A NATO-hadgyakorlaton a 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország is részt vesz. A műveleteket 50 ezer ember hajtja végre, kiegészülve mintegy 65 hadihajóval, 150 repülőgéppel és 10 ezer egyéb járművel. Bevetik a többi közt a Harry S. Truman Nimitz-osztályú repülőgéphordozót is. 

Moszkva tiltakozott a művelet ellen, az orosz védelmi miniszter pedig figyelmeztetett: lehet, hogy országa kénytelen lesz reagálni a nyugati határán megerősödött NATO-tevékenységre. Moszkva idén már Oroszország keleti részén maga is tartott hadgyakorlatot: a Vosztok elnevezésű műveletben orosz biztonsági források szerint 300 ezer ember vett részt, nyugati diplomaták ezt a számot azonban túlzónak tartják. 

Ez a katonai szövetség legnagyobb, békeidőben végrehajtott hadgyakorlata. A gyakorlat helyszíne Norvégia keleti és középső része, az Atlanti-óceán északi vizei, valamint a Balti-tenger, továbbá igénybe veszik a finn és a svéd légteret is. 

A hadgyakorlatot nem sokkal Donald Trump amerikai elnök október 20-i bejelentése után tartják, amelyben Trump közölte, hogy az Egyesült Államok felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán válaszul arra figyelmeztetett, hogy országa kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek olyan amerikai fegyvereket fogadnak be, melyek megsemmisítéséről az amerikai részről most felmondott egyezmény rendelkezik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?