Átjutott egy rakéta az izraeli Vaskupolán

A rakétavédelmi rendszernek nem sikerült megsemmisíteni egy, a Gázai-övezetből indított, Izrael déli részét támadó rakétát – közölte csütörtök hajnalban a hadsereg.

Ez az első ilyen támadás azóta, hogy egy héttel ezelőtt egy palesztin rakéta lakóházba csapódott Beér-Seva településen.

Szerdán késő este ismét megszólaltak a légitámadást jelző szirénák Izrael déli részén. A hadsereg közleménye szerint a Vaskupola rendszer megpróbálta befogni a Gázai-övezetből felbocsátott rakétát, de nem sikerült megsemmisíteni.

A rakétatámadás akkor történt, amikor Egyiptom és az ENSZ közvetíteni igyekszik egy tűzszünet elérésére Izrael és a Gázai-övezetet uralma alatt tartó, Hamász radikális palesztin szervezet között.

A felek közötti kapcsolatok a korábbiaknál is komolyabb válságba jutottak a nyár óta heti rendszerességgel tartott tüntetések miatt a gázai-izraeli határon, ahol a palesztinok az övezet blokádja és a palesztin területek megszállása ellen tiltakoznak. A gázai egészségügyi tárca szerint eddig legalább 202 palesztin vesztette életét a tüntetéseken és erőszakos incidensekben.

Izrael a történtekért az övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezetet teszi felelőssé, amely szerinte élő pajzsként használja a feltüzelt tüntetőket, miközben megpróbál bejutni Izrael területére, hogy támadásokat hajtson végre civilek ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?