Dél-Franciaországban a heves esőzések több ember halálát okozták

Legalább tizenhárman életüket vesztették a Franciaország déli részét sújtó áradásokban, miután az éjszaka folyamán néhány óra leforgása alatt több havi csapadékmennyiség zúdult a térségre – közölte a francia belügyminisztérium.

Frédéric de Lanouvelle belügyi szóvivő szerint további egy ember eltűnt, öt pedig súlyosan megsérült. A 13 halálos áldozat közül kilenc Trebes közösségben vesztette életét – mondta. Figyelmeztetett arra, hogy a halálos áldozatok száma növekedhet.

A francia belügyi szóvivő a France Info rádiónak elmondta, hogy 740 tűzoltót és katonát mozgósítottak, és hét helikopter is részt vesz a műveletekben. Az Aude megyét vezető Alain Thirion a BFMTV francia tévécsatornának elmondta, hogy egy embert álmában sodort magával az ár, a többiek halálának körülményeiről nem tudni pontosabbat.

Egy emberre ráomlott egy ház, őt kórházba szállították – tette hozzá. Thirion szintén figyelmeztetett, hogy az áldozatok száma emelkedhet. Az Aude folyó szintje Trebes városában néhány óra leforgása alatt 30 centiméterről 7,5 méterre emelkedett. Hasonlóan magas vízszintre 1891 óta nem volt példa a térségben. A folyó szintje az előrejelzések szerint a nap közepére akár a tíz métert is elérheti. Aude megyében az éjszaka folyamán 250-szer riasztották a tűzoltókat. A megyeszékhely, Carcassonne környékén öt óra alatt 160-180 milliméter csapadék hullott. A középkori erődjéről híres várostól északra a teljes közúthálózat víz alá került. Ebben a térségben az iskolák sem nyitottak ki.

A helyi hatóságok felszólították a lakosokat, hogy maradjanak otthon. A szélsőséges időjárás által leginkább sújtott településeket csak helikopterrel lehet megközelíteni. A mentőcsapatok több helyszínen képtelenek vízre szállni az ár sodrásának ereje miatt. Hat másik dél-franciaországi megyében narancssárga riasztás volt érvényben hétfő reggel. Mintegy ezer lakost evakuáltak a megye Pezens nevű városából megelőző intézkedés gyanánt – közölte a francia polgári védelem az AFP francia hírügynökséggel. Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy hétfő délután az árvíz sújtotta térségbe utazik. Philippe a kormány együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és támogatásáról az árvízkárosultakat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?