Tőkés: Trianonra az autonómia a válasz

Trianonra az autonómia a válasz, enélkül minden kisebbségpolitika csupán öncsalás - mondta Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a testület pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten. 

Tőkés László kifejtette: a KMAT legutóbb március elején ülésezett, akkor az utódállamok által ünnepelt 100 éves évforduló kapcsán előirányoztak egy konferencia- és rendezvénysorozatot. Felidézte: "konstruktív magyar hozzáállást" javasoltak, álláspontjuk szerint a válasz Trianonra az autonómia. Nem a konfrontáció útján szeretnének járni, hanem a megértés, a megbékélés útján - jegyezte meg.

Egy felhívást is intéztek a romániai magyar autonómia ügyében a román parlamenthez, azt indítványozva, hogy a centenárium alkalmából a két nemzet harmonikus együttműködése előtt azzal nyissanak utat, hogy megkezdődik a párbeszéd az autonómiáról. Erre a felhívásra azóta sem érkezett válasz, s a hallgatás ezúttal nem beleegyezés, hanem a kezdeményezésük semmibe vétele - értékelt Tőkés László. 

Autonómiára nincs lehetőség anélkül, hogy a többségi nemzettel nem jutnak megegyezésre, autonómia nélkül pedig minden kisebbségpolitika csupán öncsalás - jelentette ki az erdélyi magyar politikus. Úgy fogalmazott, a magyar közösség önrendelkezési joga nélkül, a tanügyi autonómia nélkül kínszenvedés ami folyik. Szerinte Kárpátalján a teljes magyar nyelvű oktatás megsemmisítésének réme fenyeget, s ez ellen szinte eszköztelenek. Azt mondta, a KMAT tagszervezeteivel erősítenék, szélesítenék az együttműködést az autonómia megteremtése érdekében. 

Tőkés László jelezte: október 12-én Kolozsvárott közös román-magyar találkozót tartanak, ahol közös nyilatkozat kiadására készülnek a vallásszabadság házában. Brüsszelben Románok és magyarok Európában címmel tartanak majd konferenciát. Október 27-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös küldöttgyűlést tart, november 18-án Sepsiszentgyörgyön lesz székely nagygyűlés - tette hozzá. 

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: a legkritikusabb a környező országok közül a kárpátaljai helyzet. Az ukrán kormány hasonlóan más utódállamokhoz nemhogy ígéreteit nem tartja be, hanem szándékosan azon munkálkodik, hogy feszültséget generáljon a kapcsolatokban. Mint mondta, abban érdekeltek, hogy Magyarország és az utódállamok kormányai, többségi nemzetei között jó legyen a viszony. Jelezte: szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal, káros, ha az ottani magyarok választási kampány célpontjává válnak. Hozzátette: Erdély vonatkozásában az év jól kezdődött, három erdélyi magyar párt közös nyilatkozatot írt alá az autonómia ügyében. Ugyanakkor azokat a jogokat igyekeztek megnyirbálni, amiket eddig gyakorolhattak, különösen az oktatás területén - mutatott rá, hangsúlyozva: nem adják fel, az autonómia számukra stratégiai kérdés. 

Kimaradt?