Nem tudhatjuk meg, mire költenek havi többezer eurót EP-képviselők

Az európai parlamenti képviselők irodáinak juttatott költségekről nincs joguk tudni az embereknek – döntött a luxemburgi általános jogkőrű bíróság.

A nagyobb átláthatóságot szorgalmazó törekvésekkel szemben a bíróság úgy döntött: az EP-képviselők nem kötelesek kiadni számláikat és nyugtáikat, amelyek az irodák működését biztosító költségekhez tartoznak, és az utazási költségeikkel sem kell elszámolniuk.

A döntés értelmében ez a változás a képviselők adatvédelemhez való jogát sértené, a kampányolók nem tudták bizonyítani, hogy az információk közzététele "helyénvaló és arányos" volna.

A Transparency International civil szervezet brüsszeli irodájából azt üzenték: a döntés "rendkívül kiábrándító", hiszen az Európai Parlament "a képviselők költségeit titokban tartja és elrejtve az újságíróktól, a civil társadalomtól és az állampolgároktól".

Ezek a számok

Az európai parlamenti képviselők 8611 euró bruttó fizetést kapnak, ez 34 ezer lejt jelent. Ezen kívül egyfajta "átmeneti juttatást is kapnak" azok, akik elhagyják a parlamentet: ez a képviselői pálya hosszától is függ, a maximum összeg pedig 206664 euró, azaz nagyjából 964866 lej.

A választókerületi irodáknak adott általános kiadásokra szánt juttatás havi 4416 euró, ami 20600 lej körül mozog, de az elsőosztályos utazásokat is fizetik nekik, illetve napi 313 eurót adnak arra, hogy Brüsszelben vagy Strasbourgban tartózkodjanak.

Az utazási költségekről alig 2009 óta kell felmutatniuk bizonyítékot, a 313 eurós összegről azonban, amely az ellátás és lakhely megtérítését célozza, nem kell elszámolniuk.

Egy nyomozás során kiderült, hogy 249 "szellemirodát" jegyeztek be képviselők, amelyek vagy nem léteztek, vagy nem adták ki a képviselők a címüket.

Kapcsolódók

Kimaradt?