Salzburg: a külső határok védelme és a brexit a főtéma

Előremutató, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár Salzburgban a tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozójára érkezve csütörtökön.

A bevándorlók európai uniós tagországok közötti elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist, mondta Kurz, aki aláhúzta, hogy mivel a válság megoldásának megközelítése ez idáig is különböző volt a tagállamok között, várhatóan az is marad. A migráció kérdése ezért egyelőre az uniós kormányfők tárgyalásainak napirendjén marad - fűzte hozzá.

A kancellár előremutatónak nevezte, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött. Hozzátette, ehhez mélyreható tárgyalásokat kell folytatni Egyiptommal és más észak-afrikai országokkal is, különös tekintettel az illegális migráció megállítására és a kivándorlók visszafogadására.

Orbán a szuverenitásra hivatkozott

Orbán Viktor magyar kormányfő elmondta: szerdán átadta Ausztriának is azt a javaslatot, amelyet már Bulgáriának átnyújtottak, és amely a külső határvédelem problémáját oldja meg, de "nem a tagállamok ellenében", hanem úgy, hogy "a tagállamoknál maradhat a védekezés joga" - ismertette.

A kormányfő úgy fogalmazott, "szép dolog a Frontex, de a Frontex életében még soha egyetlen méter határt sem védett meg, mi meg több száz kilométert". Semmi szükség arra, hogy "ők védjék helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről" - jelentette ki a miniszterelnök.

Johannis: a Frontex jó munkát végez

Helyénvaló az Európai Bizottság álláspontja a Frontex-mandátummal kapcsolatban - jelentette ki Klaus Johannis államfő a tanácskozáson az Agerpres beszámolója szerint.

"A Bizottság javaslatát alapvetően helyénvalónak tartjuk. A Frontex jó munkát végez, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy Románia jelentős mértékben részt vállal a Frontexben, de többre van szükség, ami azt jelenti, hogy el kell gondolkodnunk a Frontex hatásfokának növelésén és feladatkörének világosabb megszabásán, ami az illegális bevándorlás megakadályozását illeti az Unió külső határainak térségében" - mondta Johannis.

Macron:  határozott elképzelések vannak az egységes piac integritását illetően 

Nagy-Britannia uniós kilépésével kapcsolatban az osztrák kancellár megjegyezte, a feltételekről nagyon eltérnek a brit és az uniós álláspontok. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a frissen egyeztetett, november közepére összehívott rendkívüli EU-csúcson kompromisszum születhet, amely lehetővé teszi a Brexit-megállapodás elfogadását.

Emmanuel Macron francia elnök - szintén a találkozóra érkezésekor nyilatkozva - aláhúzta, hogy az uniónak határozott elképzelései vannak az egységes piac integritását illetően és a brit-ír határral kapcsolatosan. Ezekről pontos és elfogadható javaslatra van szükség a brit féltől a megállapodás elfogadásához - tette hozzá.

Leo Varadkar ír miniszterelnök érkezésekor hangsúlyozta, országa el kívánja kerülni, hogy úgy az októberi, mint a novemberre tervezett uniós csúcs alkalmával elmaradjon a megállapodás elfogadása. Elmondta, minden rendelkezésre áll a munkához, de meg kell kétszerezni az erőket ahhoz, hogy megállapodás születhessen az év vége előtt. Szükség van a kilépést követő átmeneti időszakra, megnyugtatóan rendezni kell a határkérdést, és közös politikai nyilatkozatra van szükség, amely felvázolja, hogy "az új kapcsolat hogyan fog kinézni".

Charles Michel belga miniszterelnök szintén a Brexitről nyilatkozva kijelentette, "a javaslatok nem elégségesek". Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a megállapodás megszülessen - tette hozzá.

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök elmondta, továbbra is kulcsfontosságú kérdések vannak nyitva Nagy-Britannia kilépésével kapcsolatosan, "de teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk megállapodni Londonnal". Ehhez kompromisszumra van szükség mindkét oldal részéről, nem lehet engedékeny csak az egyik oldal - tette hozzá.
 

Kapcsolódók

Kimaradt?