Ugyanaz a Novicsok-hatóanyag okozta mindkét mérgezést Salisburyben

Ugyanaz a Novicsok típusú idegméreg-hatóanyag okozta a délnyugat-angliai Salisburyben tavasszal, illetve a közeli Amesbury kisvárosban nyáron történt mérgezéses incidenseket - közölte a brit külügyminisztérium.

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatai kimutatták, hogy Szergej és Julija Szkripal valamint Charlie Rowley és Dawn Sturgess ugyanattól a hatóanyagtól betegedtek meg, amelyet még a Szovjetunióban fejlesztettek ki.

A brit külügyminisztérium szerint az OPCW szakértői kétszer is Nagy-Britanniába látogattak mintavétel céljából, és az összes begyűjtött minta vizsgálata azonos, egyértelmű eredményre vezetett.

A rendőrség és a biztonsági szolgálatok szerint a mérget egy parfümös fiolából juttatták Szergej Szkripal házának kilincsére. A gyanú szerint az üveget azután eldobták, Charlie Rowley pedig hetekkel később megtalálta, felvette, odaadta élettárásának, aki a csuklójára fújt belőle, és így ő kapta messze a legnagyobb dózist a mérgezést szenvedett négy ember közül.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?