Ennyiből gazdálkodik jövőben a Pentagon

Az amerikai kongresszus szerdán jóváhagyta a védelmi minisztérium 2019-es költségvetését.

A javaslat mindkét házban magabiztos többséget kapott: a képviselőházban 359:54 arányban, a szenátusban 87:10 arányban szavazták meg. A 2019-es amerikai katonai költségvetés főösszege 716,3 milliárd dollár.

A védelmi költségvetésből 69 milliárdot a már folyamatban lévő külföldi hadműveletekre szánnak (Afganisztánban, Szíriában, Irakban, Szomáliában), 2,6 százalékkal tervezik emelni a hadseregnél dolgozók bértömegét, és várhatóan több tízmilliárd dollárt költ majd a Pentagon a haditengerészet, a légierő és az amerikai rakétavédelmi rendszer modernizálására.

Törvénybe foglalták ugyanakkor, hogy a védelmi tárca mindaddig nem adhat F-35-ös harci repülőket Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget arra, hogy lemond az Oroszországgal folytatott fegyvervásárlási tárgyalásairól. Törökország ugyanis Sz-400-as orosz légvédelmi rendszerek vásárlásáról folytat tárgyalásokat Moszkvával.

Az amerikai elnök vétóját elkerülendő, a törvényhozók lemondtak arról a törvény-kiegészítésről, amely megakadályozta volna a kormányt a ZTE kínai telekommunikációs vállalattal kötendő megállapodásban. Egyedül Marco Rubio, floridai republikánus szenátor nem szavazta meg ezt a kiegészítést. A ZTE-t korábban az a vád érte, hogy megsértette az Irán és az Észak-Korea ellen hozott szankciókat.

"Hálás vagyok a kongresszus tagjainak mindkét pártban azért, hogy a védelmi költségvetési törvényjavaslatot az idén rekord gyorsasággal fogadták el" - nyilatkozta a szavazás után James Mattis, a Pentagon vezetője.

A Pentagon kérésére bekerült a törvénybe az a javaslat is, amely szerint a tárca felhatalmazást kap arra hogy mentesíthessen az amerikai szankcióktól olyan országokat, amelyek orosz fegyverzetet vásárolnak. A védelmi tárca szándéka szerint ugyanis nem akarnak egyes államokat - azért, mert orosz fegyverzetet is vásárolnak - teljesen Oroszország felé tolni. Amerikai sajtóhírek szerint Mattis tárcavezető elsősorban Indiára gondolt, amely Oroszországtól is vásárol fegyvereket és jelenleg éppen légvédelmi rendszerek megvásárlásáról egyeztet Moszkvával, ugyanakkor partner az amerikai fegyverek vásárlásában is.

A védelmi költségvetési törvény szűkíteni rendeli a katonai együttműködést Oroszországgal.

Kapcsolódók

Kimaradt?