Változás a minimálbérre vonatkozó adókedvezmény határértékénél: az étkezési utalványokat nem veszik figyelembe

A kormány rendeletet fogad el, ideiglenesen megoldja azt a problémát, amely miatt a minimálbér július elsejétől történő emelésével a nettó fizetések egy része csökkent volna. Ez szerint, az étkezési utalványok értékét nem veszik figyelembe a 300 lejes adómentesség 4000 lejes határának kiszámításánál. Az engedményt az év végéig tervezik.

„A pénzügyminisztériumtól módosítani fogja a minimálbér esetében az adókedvezmények alkalmazására vonatkozó szabályozást. Az étkezési utalványok, illetve a törvény értelmében nyújtott étkezési pótlék értéke nem számít majd bele a 4000 lejes küszöb kiszámításába" – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején.
Hozzátette, a pénteki kormányülésen befagyasztják a bírságpontot is, hogy az ne emelkedjen a minimálbérrel együtt.Illusztráció: Pexels Mint ismeretes, az országos bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre nő. Ebből az összegből 300 lej adómentes, de a jelenlegi törvények szerint csak abban az esetben, ha az alkalmazott fizetésből és bér jellegű juttatásaiból származó bruttó jövedelme nem haladja meg a 4000 lejes küszöböt. A bér jellegű juttatásokhoz tartoznak az étkezési utalványok is.

A vállalkozók és a szakszervezetek arra figyelmeztettek, ha a küszöb nem változik, egyes alkalmazottak nettó fizetése csökkenhet, vagy a munkáltatók lemondhatnak egyes juttatásokról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?