Több mint 22 millió lejt szánnak idén a fokhagymatermesztők támogatására

Hektáronként legtöbb 3000 eurós de minimis támogatást nyújt idén a mezőgazdasági minisztérium a fokhagymatermesztőknek – derül ki a szaktárca honlapján közzétett határozattervezetből.

Legalább háromezer négyzetméteren kell termeszteni a fokhagymát | Illusztráció: PixabayA tervezet szerint ebben az évben több mint 22,26 millió lejt, azaz 4,5 millió eurót különítettek el a költségvetésből a fokhagymatermesztők támogatására.

Ahhoz, hogy a termesztők megkapják a de minimis támogatást, legalább 3 ezer négyzetméteres területen kell fokhagymát termeszteniük, és 10 négyzetméterenként minimum 3 kg termést kell értékesíteniük, amit igazoló iratokkal kell bizonyítaniuk. Az igénylő gazdáknak ugyanakkor szerepelniük kell az illetékes önkormányzat mezőgazdasági nyilvántartásában. A határozat azt is leszögezi, hogy július elseje és november 21. között kell értékesíteniük a terményt.

Kapcsolódók

Kimaradt?