Súlyos árat fizetnek az állampolgárok a halogatott állami reformokért

Dragoş Pîslaru beruházási és európai projektekért felelős miniszter bejelentése szerint Románia 350,7 millió eurót szabadított fel az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a reformok hiányos végrehajtása miatt. A legnagyobb veszteséget az állami energetikai és közlekedési vállalatok átszervezésének elmaradása okozta, míg a különnyugdíjak terén sikerült forrásokat megmenteni.

Románia 350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt – jelentette be pénteken a Facebook-oldalán Dragoş Pîslaru beruházási és európai projektekért felelős miniszter.

Nagyobb összeg, ami végleg odalett. | Fotó: Unsplash

Bejegyzésében a tárcavezető emlékeztetett, hogy a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó harmadik kifizetési kérelmet Románia 2023. december 15-én nyújtotta be, az Európai Bizottság (EB) pedig 2025 májusában egyes összegek részleges felfüggesztéséről döntött, mert több reformot nem teljesítettek megfelelően, számol be az Agerpres.

Románia korrekciókat hajtott végre, amelyekről 2025. november 28-án tájékoztatta Brüsszelt, de az EB végül úgy ítélte meg, hogy négy fontos mérföldkő továbbra sem teljesült kielégítően. Pîslaru szerint a legnagyobb eredményt a különnyugdíjakhoz kapcsolódó mérföldkő ügyében sikerült elérni: az eredetileg felfüggesztett 231 millió euróból 166 millió eurót sikerült visszaszerezni. Az állami vállalatok irányítását felügyelő ügynökség (AMEPIP) reformjához kapcsolódóan további 132 millió eurót hívhat le Románia.

Az állami energetikai vállalatokhoz kapcsolódó mérföldkő hiányos teljesítése miatt Románia 180 millió eurót veszített el, és a befagyasztott összegből csupán 48 millió eurót tudott felszabadítani. Az állami közlekedési vállalatok esetében 15,4 millió euró a veszteség, miközben 4,5 millió eurót sikerült visszaszerezni – részletezte Pîslaru.



A miniszter szerint ott sikerült pénzt menteni, ahol volt politikai akarat a reformok végrehajtására, míg az állami vállalatok átszervezésének halogatása miatt jelentős összegek vesztek el. Ez a veszteség végső soron a román állampolgárokat terheli – írta bejegyzésében. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?