„Romániának tőkeinjekcióra van szüksége” – A bankszektor vezetőivel tárgyalt Ciolacu

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden a bankszektor vezetőivel tárgyalt arról, hogy a Románia gazdasági fejlődése szempontjából kulcsfontosságú területeken megvalósuló nagyberuházások támogatásához hatékonyabb koordinációra van szükség az állam és az üzleti szféra között.

„Romániának tőkeinjekcióra van szüksége ahhoz, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Az általunk megkezdett közigazgatási és költségvetési reformokra feltétlenül szükség van, függetlenül attól, hogy a választások után milyen kormány jön. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy 2025 jól fog indulni, figyelembe véve a közigazgatásban már végrehajtott létszámleépítéseket, a digitalizáció és a nyugdíjrendszer reformja felé tett lépéseket, az adóreform pedig automatikusan maga után vonja a teljes költségvetési rendszer reformját” – mondta a kormányfő, utalva az Európai Bizottság képviselőivel a költségvetési hiány alakulásáról folytatott tárgyalásokra, számol be a News.ro

Illusztráció | Fotó: Pexels

A kormány közleménye szerint a miniszterelnök kiemelte, hogy az éghajlatváltozás hatásainak leküzdése érdekében tőkeinjekcióra van szükség a mezőgazdasági ágazatban, valamint azokat a lehetőségeket is említette, amelyeket az olyan gazdasági ágazatok támogatása teremthet, mint az építőanyagipar, a mezőgazdasági műtrágyaipar és a védelmi ipar. 

Facebook-oldalán közzétett beszámolója szerint a kormányfő a keddi találkozó rendszeresítésében állapodott meg a bankszektor vezetőivel. „Egyértelmű, hogy érdekünk közös: egy gazdaságilag erősebb Románia, növekvő vállalkozásokkal és prosperáló cégekkel” – írta bejegyzésében. Közlése szerint a találkozón arról biztosította tárgyalópartnereit, hogy a kormány továbbra is fenntartások nélkül kiemelten kezeli az állami beruházásokat. „Ez a helyes út egy ország gazdasági fejlődéséhez, így járt el az összes nagy európai ország, amikor Románia mai helyzetében volt” – írta Ciolacu az Agerpres szerint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?