Optimista költségvetés: lesz nyugdíj- és bérnövelés, de nem lesz adóemelés

A jövő évi költségvetés tervezete magában foglalja majd a nyugdíjemelésekkel és a tanárok bérének növelésével kapcsolatos kiadásokat, illetve az Anghel Saligny településfejlesztési program beruházásait, ugyanakkor 2024-ben nem emelik az adókat és az illetékeket, jelentette be Marcel Boloş pénzügyminiszter a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfői képviselőházi frakcióülése után.

Beszámolója szerint a tárcavezető a frakcióülésen arról biztosította a liberális képviselőket, hogy a költségvetés előirányozza majd a január elsejei és a szeptemberi nyugdíjemelésekhez szükséges forrásokat. Emellett a kormány forrásokat különít el a tanároknak ígért béremelésekre is. Arról Boloş szerint a következő napokban születik végleges döntés, hogy pontosan milyen arányban nő majd januártól a pedagógusok fizetése.

Fotó: Marcel Boloş Facebook oldala

A miniszter elmondta, hogy a 2024-es költségvetésben a beruházásokról sem feledkeznek meg. Tájékoztatása szerint egyetértés volt a PNL képviselőházi frakciójában arról, hogy az Anghel Saligny településfejlesztési programot jövőre is folytatni kell.

Boloş kitért arra, hogy jövőre nem emelkednek az adók és az illetékek. A kormány ehelyett a szeptemberben parlamenti felelősségvállalással elfogadott deficitcsökkentő csomaggal és az adórendszer digitalizálásával kívánja növelni a költségvetési bevételeket. Emlékeztetett arra, hogy január elsejétől bevezetik az elektronikus számlákat, és a későbbiekben az adóelkerülést megfékező további intézkedések is hatályba lépnek. Ezek együttesen a miniszter becslései szerint „milliárdos nagyságrendű” pluszbevételt eredményeznek majd.

Boloş beszélt arról is, hogy az adócsalás megfékezését szolgáló előírásoknak – többek között az elektronikus számla és elektronikus vámzár bevezetésének – köszönhetően a 2024-es költségvetés „teljesen más lesz”, mint az idei.

Konkrét számokat a pénzügyminiszter későbbre ígért. Kérdésre válaszolva azt még elmondta, hogy az idei évet Románia 5,5 százalékos GPD-arányos költségvetési hiánnyal zárja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?