Lendületesen nőtt tavaly a magán egészségbiztosítások piaca

A hozzájárulások értéke 451 millió lej, az összeg nagyját a munkáltatók fizették be az alkalmazottaik számára.

Nem tudta megtörni a koronavírus-járvány a magán egészségbiztosítási piac lendületét, amely a korábbi évek ritmusában növekedett 2020-ban. A befizetések 18,4 százalékkal nőttek 2019-hez képest, az értékük 451 millió lej volt.

A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) 2020-as jelentése azt mutatja, hogy a növekedés nagyon egyenetlen volt, aminek következtében változott a piacvezető. A német Signal Iduna bevételei 27,3 százalékkal nőttek, aminek köszönhetően megelőzte a hosszú éveken át a legnagyobb biztosítónak számító Allianz-Țiriacot. A Signal Iduma ügyfelei 126 millió lejt fizettek be tavaly, míg az Allianz-Țiriac bevételei 112 milliót tettek ki.

Ez a két biztosító egyértelműen uralja a piacot, részesedésük tavaly közel 53 százalék volt. Jó éve volt 2020-ban a Groupama, a BCR Asigurări de Viață, a NN Asigurări de Viață és az Asirom biztosítóknak is, 27 és 30 százalék közti növekedéseket értek el. A legkiemelkedőbb eredményt azonban az Omniasig érte el, a biztosítottak befizetései 94,4 százalékkal nőttek 2019-hez képest.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Nagyon gyengén teljesített ellenben a Generali és a BRD Asigurări de Viață, a bevételeik 17,9, illetve 19 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől.

Egy tavaly végzett, széleskörű felmérés szerint a 26 évnél idősebb román állampolgárok mindössze 5 százaléka kötött magán egészségbiztosítást. 24 százaléknak olyan egészségbiztosítása van, amelyet a munkáltatója kötött a számára. 19 százalék nyilatkozta, hogy nincs magán egészségbiztosítása, de szándékában áll kötni, 52 százaléknak pedig nincs, s nem is áll szándékában változtatni ezen a helyzeten.

(A címlapfotó illusztráció | Forrás: Hargita Megyei Sürgősségi Kórház)

Kapcsolódók

Kimaradt?