Háromszáznál több dolozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Háromszáznál több dolozót bocsát el dési üzeméből a japán Fujikura – írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.

A kollektív elbocsátás 309 alkalmazottat érint. A cégvezetés a lépést a termelési kapacitásnak a megrendelések volumenéhez való igazításának szükségszerűségével indokolja. A folyó pénzügyi évben az árbevétl csökkenésére számítanak, mivel rövidesen kifut a vállalat legnagyobb projektje.Kevés a munka a Fujikuránál | Illusztráció: Facebook/Fujikura

A legtöbb munkahely a termelési részlegen szűnik meg, de elbocsátják az irodai és kisegítő személyzet 61 tagját is. Az elbocsátások október végén kezdődnek.

Az AJOFM bejelentette, hogy hat munkáltatóval kezdett megbeszéléseket, elősegítendő az elbocsátás előtt álló dolgozók mielőbbi újbóli munkába állását.

A vállalat tavaly is végrehajtott egy kollektív elbocsátást az autóipar, főleg a Volkswagen számára kábeleket gyártó dési üzemében, 2025 folyamán 280 fővel csökkent az alkalmazottak száma.

A Fujikura Automotive Romania SRL dolgozói állománya 2016 és 2025 között 5033-ról 477-re csökkent. A cég árbevétele tavaly közel 10 százalékkal 90,703 millió lejre csökkent, s 2,081 millió lej veszteséggel zárta az évet.  2016-ban a Fujikura Automotive bevételei még meghaladták a 331 millió lejt.

A Fujikura romániai leányvállalatának látványos leépülése az európai autóipar általános válságának a része. Idehaza egy év alatt 13 ezerrel csökkent az ágazatban dolgozók száma.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?