Bogdan Chiriţoiu: meg kell tanulnunk együtt élni a magas energiaárakkal
Az energiaárak továbbra is magasak maradnak, ezért az embereknek hatékonyabbá kell tenniük a fogyasztásukat, a hatóságoknak segíteniük kell a rászorulókon, a vállalatoknak pedig szolidaritási adót kell fizetniük - jelentette ki szerdán az Agerpres hírügynökségnek a Versenytanács elnöke.
Bogdan Chiriţoiu magyarázata szerint azért marad drága az energia, mert a jelenleg 50 euróba kerülő szén-dioxid-kibocsátási bizonylat ára becslések szerint a 100 eurót is elérheti. „A magas árak nem tűnnek el. Meg kell tanulnunk együtt élni a magas energiaárakkal” - jelentette ki.
A Versenytanács elnöke hangsúlyozta, hogy az áram és a földgáz drágulása nem csak romániai, hanem európai jelenség is. Részben a gazdaság világjárvány utáni talpra állásával megnövekedett kereslet magyarázza, másfelől a légszennyezés szigorúbb büntetésének európai politikája, ami a szénalapú energia árának meredek emelkedéséhez vezetett - részletezte. Bogdan Chiriţoiu azt tanácsolja az embereknek, hogy mértékletesen fogyasszanak energiát, vegyenek kis fogyasztású háztartási gépeket, hőszigeteljék a lakásukat. Emellett a hatóságok ellensúlyozhatják az energia drágulásának negatív hatásait a rászorulók számláinak támogatásával. „Az esőt nem tudjuk megállítani, de ernyőt használhatunk” – fogalmazott.
A Versenytanács elnöke úgy véli, hogy a drágulásoknak kiszolgáltatott fogyasztók támogatását az energetikai vállalatok által fizetendő szolidaritási adóból lehetne fedezni. Emlékeztetett, hogy jelenleg csak a földgáz-kitermelők fizetnek pótlólagos adót az energiaárak liberalizálása óta. Emlékeztetett arra is, hogy a Versenytanács az Országos Fogyasztóvédelmi Hatósággal (ANPC) és az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökséggel (ANRE) karöltve az elmúlt időszakban szigorúan bírságolta a piaci szabályokat megszegő energiaszolgáltatókat. Szerinte az ANRE-nek még szigorúbban kellene fellépni azokkal a szolgáltatókkal szemben, amelyek önkényesen módosítanak a szerződésben rögzített áraikon.
Bogdan Chiriţoiu ugyanakkor úgy látja, hogy a földgáz ára nem lesz tartósan magas, jövő év tavaszára már mérséklődhet, ekkor kezdi el ugyanis a működését az Északi Áramlat 2-es gázvezeték, így megnövekszik az Oroszországból Európába eljutó gázmennyiség. Közölte azt is, hogy Románia jelenleg importból fedezi az áramszükségletének tíz százalékát és a gázszükségletének húsz százalékát. Behozatal nélkül az árak még magasabbak lennének, mert több szénalapú elektromos energiát kellene előállítani - tette hozzá.