Állami védelmet kaphat az Azomureș
Szeretnék megmenteni az utolsó számottevő romániai műtrágyaagyártót, melyet a bezárás fenyeget.
Megszavazta a szenátus a törvénytervezetet, amelynek értelmében stratégiai fontosságú nemzeti infrastruktúrának nyilvánították a műtrágya előállítását, szállítását és feldolgozását, adta hírül a profit.ro.
„A műtrágyák ágazata létfontosságú láncszem a mezőgazdasági ellátási lánc, közvetve pedig az országos élelmiszerbiztonság számára. A földgáz európai piacának közelmúltbeli történései és a termelés kontinentális szinten bekövetkező megszakadásai bebizonyították ennek a stratégiai ágazatnak a sebezhetőségét. A román műtrágya ipar, főleg a földgáz magas ára miatt, nagy kihívásokkal szembesül, függ az importtól, a belföldi termelés pedig kicsi” – olvasható a jogszabály szövegében.
A végző szót a képviselőház mondja majd ki, azonban nem kétséges, hogy meg fogja szavazni a tervezetet. Kidolgozói szerint a műtrágyagyártás stratégiai ágazattá nyilvánítása lehetővé tenné egy országos védelmi program kidolgozását az ágazat számára. Ugyanakkor az aktuális és a korábbi kormányok már eddig is hozhattak volna intézkedéseket az ágazat támogatására, ha akartak volna, ahogy egy sor uniós tagállam kedvezményes árú földgázt biztosít az energiaigényes iparágak számára.
Az Azomureș tulajdonosa, a svájci Ameropa, már évekkel ezelőtt jelezte, hogy drága földgázból nem éri meg műtrágyát gyártani, ezért ismételten leállította a termelést. A Romgaz tavaly bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd a marosvásárhelyi kombinát megvásárlása céljából, azonban mostanáig ezek semmiféle eredménnyel nem jártak.
A tuljdonos múlt héten jelentette be, hogy 865 dolgozót elbocsát, a kombinátot pedig bezárja. Az állami gázipari vállalat vezetősége azt közölte, hogy továbbra is szándékában áll megvásárolni az üzemet, azonban nem az Ameropa által kért, meg nem nevezett, áron.
Ha a tárgyalások továbbra sem vezetnek eredményre, a dolgozók elbocsátása áprilisban kezdődik.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT


