A közel-keleti válság bizonytalanságai ellenére bővült a nemzetközi turizmus

A nemzetközi turisták száma 2 százalékkal nőtt 2026 első negyedévében, a márciusi közel-keleti válság növekvő zavarai bár kissé visszavetették a forgalmat, ennek ellenére mintegy 307 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 6 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit – állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett negyedéves jelentésében.

Míg az év elején összességében tartós utazási keresletet mértek (+2,5 százalékos kumulatív növekedés januárban és februárban), a közel-keleti konfliktus hatására márciusra alig 0,4 százalékos volt a növekedés – idézi a jelentést az MTI.

Európa – a világ leglátogatottabb turisztikai régiója | Fotó: Pexels

Az UNWTO arra számít, hogy a konfliktus 1-2 százalékponttal visszaveti a nemzetközi érkezések növekedését az ENSZ Turisztikai Minisztériumának 2026-ra vonatkozó 3-4 százalékos előrejelzéséhez képest, a konfliktus időtartamától és mértékétől függően.

Régiós bontásban Európa és Afrika mutatta a legerősebb teljesítményt az idei első negyedévben: Európa – a világ leglátogatottabb turisztikai régiója – 2026 első negyedévében több mint 130 millió nemzetközi turistát fogadott, ami 4 százalékos növekedés, és a 2025-ös év erős lendületére (+5 százalék) épít – emelték ki a jelentésben.

Az Afrikába irányuló érkezések száma (+4 százalék) tovább emelkedett 2026 első negyedévében; Észak-Afrika 4 százalékos növekedést könyvelhetett el. A Szaharától délre fekvő Afrika térségében szintén 4 százalékkal nőtt az érkezések száma az első három hónapban.

2026 első negyedévében az amerikai kontinensen 2 százalékkal nőtt a nemzetközi érkezések száma; Közép-Amerikában erőteljes, 18 százalékos volt a növekedés, Dél-Amerikában viszont 1 százalékos csökkenést regisztráltak.

A Közel-Keleten 14 százalékkal visszaesett az érkezések száma a konfliktus hatására.

Ázsia és a Csendes-óceán térsége 3 százalékos növekedést produkált az első negyedévben, ami enyhén elmarad a várakozásoktól az úti célok vegyes teljesítménye miatt. Óceánia (+9 százalék) és Északkelet-Ázsia (+5 százalék) különösen erős eredményeket ért el 2026 első negyedévében. Az ázsiai érkezések száma együttesen 11 százalékkal maradt el a világjárvány előtti értékektől, a 2019 első negyedévi szint 89 százalékán állt a negyedév végén a jelentés szerint.

Az ENSZ legfrissebb turisztikai bizalmi indexe „óvatosan pozitív kilátásokat" jelez a 2026. május-augusztusi időszakra, a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben. A Turisztikai Szakértők Testületének legfrissebb felmérése szerint 2026-ban a nemzetközi turizmust érintő három legfőbb kihívás a közel-keleti konfliktus, a magas közlekedési és szállásköltségek, valamint egyéb gazdasági tényezők – írták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?