Székelyföldi vállalkozóknak tartott tréninget a magyar kereskedőház

Székelyföldi magyar vállalkozóknak tartott vállalkozás- és exportfejlesztési tréninget a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szerdán Tusnádfürdőn a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor szakmai programjainak keretében - közölte a kereskedőház az MTI-vel.

Az MNKH Exportakadémia - exportspecifikus képzés határon innen és túl címen meghirdetett rendezvényt helyi cégek körében végzett felmérésekre, a regionális vállalkozói igényekre építve szervezték meg. A rendezvényen a kereskedőház szakértői, illetve Magyarország vezető tartalom-marketing bloggere közreműködésével a résztvevők bepillantást nyertek többek között a sikeres külpiacra lépési és marketing stratégia megalkotásába, a hatékony promóciós eszköztár kialakításába, továbbá megismerték az MNKH szolgáltatási és képzési portfólióját.

A közleményben idézik Kun Gábort, az MNKH vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: kiemelt figyelmet fordítanak a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozók és cégvezetők exportpiaci ismereteinek kiszélesítésére, kapcsolatrendszerük bővítésére. A kereskedőház 2016-ban tette elérhetővé az MNKH Exportakadémia képzéseit a határon túli magyarlakta régiókban. A tréningeken 230 határon túli magyar vállalkozás 254 képviselője vett részt az erdélyi Csíkszeredán és Gyergyószentmiklóson, a vajdasági Szabadkán, a kárpátaljai Beregszászon, valamint a drávaszögi Eszéken és a felvidéki Komáromban. 

A tréningsorozat sikereire, a résztvevők pozitív visszajelzéseire tekintettel a képzéseket 2018 szeptemberétől újabb határon túli magyarlakta területeken ismét megszervezik - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

Kapcsolódók

Kimaradt?