Turisztikai szakember magyarázta el, hogy mire jók a vakációs jegyek

Fellendítették a belföldi turizmust - főként a tengerparti vendéglátást – a közszférában kiosztott vakációs jegyek (üdülési csekkek), de gondot okoz, hogy a felhasználókat nem tájékoztatták megfelelően, hogy milyen turisztikai szolgáltatásokra és miként használhatják az utalványokat – mutatott rá sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón László Endre.

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara turisztikai osztályának elnöke, a turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) regionális alelnöke emlékeztetett, hogy a vonatkozó kormányrendelet ugyan már 2009-ben megjelent, de a tavalyi módosításáig kevés munkaadó adott vakációs jegyet alkalmazottainak, holott az ebédjegyekhez hasonlóan alacsonyabb az adóvonzata, így van pénzügyi előnye a cégek számára.

László Endre szerint idén sikerült felpörgetni a vakációs jegyes turizmust, köszönhetően annak, hogy a közszférában, főként a tanügyben dolgozók nagy számban kaptak üdülési utalványokat. Idén országos szinten 21 millió euró értékben adtak ki ilyen csekket, de ez az érték tovább növekszik. A vakációs jegyeknek idén 1450 lej a névértéke, amit 12 hónapnyi munkaviszony után kaphat meg az alkalmazott – magyarázta a háromszéki turisztikai szakember.

László Endre elmondta, a névre szóló utalványt kizárólag belföldi turisztikai csomagokra lehet felhasználni, azaz a szállás költsége mellett fizetni lehet vele utazást, gyógykezelést, étkeztetést, kalandparki vagy strandbelépőt, masszázst vagy sportrendezvényen való részvételt is. Az utalvány más személynek való átadását szigorúan büntetik. Az üdülési utalványok egy évig érvényesek, így nem muszáj azonnal és egyszerre felhasználni, tehát nem csak nyaralásra alkalmas, hanem akár több hétvégi kikapcsolódásra, téli sízésre, wellness üdülésre, székelyföldi kastélyturizmusra is. Fontos feltétel, hogy a kifizetett szolgáltatások között legalább egy éjszakányi szállásnak is kell szerepelnie. 

A szakember rámutatott, hogy idén a tanügyi dolgozók csak későn, június-júliusban kapták meg a vakációs jegyeket, és legtöbben a szeptemberi iskolakezdésig a tengerparton akarják azt felhasználni, de ott már szinte lehetetlen szabad helyet találni. A turisztikai szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg ajánlat van hegyvidéken is, ezeket érdemes lenne figyelembe venni. Azt ajánlja az érintetteknek, keressenek fel egy utazási irodát, ahol az általuk kialkudott kedvezmények révén gyakran előnyösebb áron tudnak turisztikai csomagot összeállítani, mintha direkt kapcsolatba lépnének valamely szállásadó egységgel.

Jobban szeretik az elektronikus utalványt

Háromszéken például a szálláshelyek 90 százaléka elfogadja a Sodexo, Edenred vagy Cheque Dejeuner által kiállított papír alapú vagy elektronikus üdülési utalványt, mondta László Endre. Hozzátette, a szállásadók és a felhasználók is leginkább a bankkártyához hasonlító elektronikus vakációs jegyet kedvelik, mivel arról bármekkora összeget fizethetnek a rendelkezésre álló keretből, és a szolgáltatók azonnal megkapják pénzüket.

Ezzel szemben a papír alapú vakációs jegyek 50-100 lejes címletekben vannak, ezért körülményesebb vele fizetni, illetve a szolgáltatók sem szereti, mert késve, egy-két hét múlva érkezik a pénz a számlájukra. László Endre ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a névre kiállított vakációs jegyet kizárólag a tulajdonosa használhatja fel, de az egész család üdülhet vele.

Kapcsolódók

Kimaradt?