Székely termék védjegy újabb 21 termelőnek

Több száz termelő és érdeklődő jelenlétében tartották meg csütörtökön Csíkszeredában az I. Székelytermék-konferenciát, melyen huszonegy termelőnek adták át a védjegy használatát tanúsító bizonyítványt. Többek között Székely termék lett A székelység története című tankönyv is.szekelytermek-konferencia1

A rendezvényen elsőként Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt kiemelve, hogy eddig 46 termelő 424 terméke kapta meg a Székely termék védjegyet, amelynek tulajdonosa Hargita Megye Tanácsa.

Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: megtiszteltetés számukra a konferencián való részvétel, ugyanakkor örömének adott hangot, hogy Kovászna megyéből is szép számban kapták meg a védjegy használati jogát. „2010 óta hosszú utat járt be e mozgalom. Ez remek lehetőség, hisz minden egyes termék előállítása munkahelyet teremt Székelyföldön" – hangsúlyozta az alelnök, akinek megítélése szerint a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb ügy, amire a két megyei tanács a programját felépítette.szekelytermek-konferencia2

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökének meglátása szerint „a dolgok be kell hogy érjenek", sokkal fontosabb a megalapozottság, a kellő felkészültség, és a legfontosabb, hogy mindenki higgyen a közös cél elérésében. „Próbáljuk meg még jobban összehangolni a munkánkat, hisz a céljaink közösek: munkahelyeket és jobb megélhetést teremteni a székelyföldi gazdáknak és termelőknek. A helyi értékes termékeinkkel biztos megélhetést kell biztosítanunk minél több családnak" – hangsúlyozta a megyeelnök.
A konferencia egyben az összegzése is volt az eddigi eredményeknek: ma már több mint száz olyan munkahely van, amely a székely termék mozgalomnak köszönhetően jött létre.szekelytermek-konferencia3

„Egymást biztassuk, higgyünk abban, amit csinálunk! Ahogy a keresztúri tejgyár példája is mutatja, a gazdák hite volt erős, az emberek odaadásának gyümölcse érett be. Nem a pénz a legfontosabb gond és probléma, hanem az kell, hogy legyen akarat és összefogás" – kérte a jelenlévőket Borboly Csaba köszönetet mondva kollégáinak, hogy a testület politikai színezettől függetlenül támogatja ezeket az erőfeszítéseket.

A konferencián részt vevő Tánczos Barna szenátor véleménye szerint olyan életképes érdekképviseletre van szükség, amely a helyi termékeket nemcsak a székelyföldi vásárlók számára teszi elérhetővé, hanem országhatárokon kívül is értékesíteni tudja. „Előbb-utóbb telítődik az itteni piac, ezért fontos, hogy a székely termékek Székelyföldön kívüli piacokat is meghódítsanak" – jelentette ki a szenátor.szekelytermek-konferencia5

A konferencia előadásokkal folytatódott: elsőként Márton István, a Vidékfejlesztési Egyesület igazgatója a Székely termék védjegyet és értékesítési lehetőségeit ismertette, előrevetítve az idén megalakuló Hagyományos Székely Termékeket Felvásárló és Értékesítő Szövetkezet célkitűzéseit. Március 11-én fogadták el e szövetkezet költségvetését, amely így az évben mintegy 800 ezer lejjel gazdálkodhat, és olyan programokat finanszírozhat, amelyekkel tovább növeli és fejleszti Székelyföld vállalkozói szellemét, a helyi adottságok kihasználását, értékesítését.

Ezt követően Komsa Csongor, a Merkúr székelyföldi üzletlánc marketingigazgatója számolt be a Góbé termékek sikeréről, majd Már István, a Székelygyümölcs Egyesület elnöke ismertette a Székelygyümölcs közösségi vállalkozást. Az Átalvető programról Bányász József, az Agrocaritas igazgatója tájékoztatta a jelenlévőket, végül Bálint Emese Éva, a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszékének tanársegédje a Székelyföldi termék kezdeményezésekről nyújtott átfogó képet.szekelytermek-konferencia4

A konferencia a felvetődő kérdések megvitatásával, kötetlen beszélgetéssel és kóstolással egybekötött termékbemutatóval ért véget.

Kimaradt?