Érvénytelen lehet a közlekedési bírság, ha a jegyzőkönyvben nincs benne a CNP

Érvénytelennek számít a szabálysértésért kiszabott pénzbüntetés, ha a bírságolási jegyzőkönyvben nem tüntették fel a szabályszegő személyi számát (CNP) - az erre vonatkozó jogszabályt a parlament már megszavazta, már csak az államfőnek ki kihirdetnie, hogy hatályba léphessen.

Jelenleg úgy is érvényes a bírságolás, ha a jegyzőkönyvben nincs feltűntetve az érintett személyi száma – tájékoztat az Avocatnet.ro. A megszavazott jogszabály szerint a jegyzőkönyvben többek között az alábbi információknak kell kötelezően szerepelniük:

  • a jegyzőkönyv megírásának időpontja és helye
  • a szabályszegést megállapító hatósági közeg teljes neve, rangja és a hatóság neve
  • a szabálysértő neve, lakcíme, a szabálysértés pontos leírása
  • annak a jogszabálynak a beazonosítása, amely alapján megállapítják a szabálysértést
  • a fellebbezés lehetőségének határideje, és annak az intézménynek a neve, ahová benyújtható a fellebbezés.

A jogszabály szerint az új procedúra egyelőre csak a közlekedési kihágásokra vonatkozik, amennyiben a gyakorlatban jól működik, kiterjeszthetik más szabályszegési bírságokra is. A jogszabály szövegét itt böngészheti.

Kapcsolódók

Kimaradt?