Újabb körgyűrűszakaszt építenek Aradon

Megszavazták az Aradot a város keleti felén megkerülő teherforgalmi terelőút építésének a tervét a megyei tanács csütörtöki rendkívüli ülésén. Ha a beruházás megvalósul, gyakorlatilag bezárul a körgyűrű, és (legalábbis elméletben) mentesül a megyeszékhely a teher- és tranzitforgalom alól.

A 11 kilométernyi beruházás összköltsége valamivel több mint 212 ezer lej (egyelőre ennyit terjesztettek a képviselők elé), és az összeget európai alapokból szeretnék megszerezni a Regionális Operatív Program keretében – jelentette ki Sergiu Bîlcea, a megyei tanács alelnöke. A pályázatot július 2-ig kell benyújtani.

A teherforgalmi út mentén kerékpárutat is kiépítenek, öt körforgalom létesül, buszmegállókat és közvilágítást is kap a szakasz, ezenfelül Öthalom és Angyalkút közelében egy vasúti felüljárót, a Maroson át pedig egy új hidat is építenek. Az alelnök szerint a közúti áruszállítás gördülékenyebbé tétele mellett a beruházás a Maros bal partján lévő településeknek, Angyalkút és Szépfalu környékén élőknek is előnyére válik, mert a kistérség vonzóbb lesz a befektetők, cégalapítók számára, ezáltal új munkahelyek létesülhetnek a közelben.

Aradnak jelenleg két körgyűrűszakasza van: a nyugati oldalon haladó, Észak–Dél irányú, autópályarangú terelőút, amit a dél-erdélyi sztráda 2015-ös átadása előtt már használatba adtak. A másik, a régi körgyűrű a várost északon kerüli meg, és összeköttetést teremt a nagylaki határátkelő felől érkező, Nagyvárad, illetve Déva – s az ország belseje felé – haladó forgalomnak. Ez országosan hírhedt, mert két vasút fővonal is keresztezi, és a gyakori vonatközlekedés, valamint a rossz infrastruktúra miatt olykor három-négy órát is várakozniuk kell az akár öt kilométeres sorba feltorlódó kamionoknak.

Ennek kiküszöbölésére 2011-ben megkezdték két vasúti felüljáró építését, de a 2012-ben hatalomra jutó szocdem–liberális koalíció (USL) felfüggesztette az országos érdekeltségű beruházást. Az autópálya-kezelő idén áprilisban nekilátott a több mint félig kész felüljárók befejezésének, de a munkának alig van látszatja, ezért nem is merünk jóslásokba bocsátkozni, hogy az új körgyűrűszakasz mikorra készülhet el.

Kapcsolódók

Kimaradt?