Ők a leggazdagabb angolok

Vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról.

A vasárnap 30. alkalommal megjelent összesítés szerint a brit szupergazdagok felső kasztjának összvagyona egy év alatt 10 százalékkal 724 milliárd fontra emelkedett az egy évvel korábbi 658 milliárd fontról, amely szintén rekord volt. A Rich List 2018 szerint rekordot döntött a listán szereplő fontmilliárdosok száma is, amely az idén 145, tizeneggyel több, mint az előző évi rangsorban.

Nagy-Britannia azonban ezzel is csak a harmadik helyen áll a világban, fontra átszámítva ugyanis az Egyesült Államokban 442, Kínában 309 milliárdos él. A milliárdosok világfővárosa mindazonáltal továbbra is London, ahol a The Sunday Times vagyonlistájának szerkesztői szerint 93 milliárdos él, több, mint a világ bármely más városában. London kényelmes előnnyel hagyja maga mögött ebben a versenyben a második helyezett New Yorkot is, ahol 66 fontmilliárdos lakik. A világvárosok fontmilliárdos listájára Moszkva is felkerült. Az orosz fővárosban Rich List 2018 szerkesztőinek számításai szerint 55 olyan mágnás él, akinek legalább egymilliárd fontnak megfelelő vagyona van.

A rangsor összeállítói szerint az elmúlt három évtized robbanásszerű nagy-britanniai vagyongyarapodását mutatja, hogy az idei Rich List első két helyezettjének együttes vagyona meghaladja az 1989-ben először megjelent, akkor még 200 névből álló teljes mezőny összvagyonát. Annak idején ráadásul már 30 millió fonttal be lehetett kerülni a kétszázas lista tagjai közé, ahhoz azonban, hogy valaki a Rich List 2018 felső kétszázas csoportjában szerepelhessen, legalább 700 millió font kell. Ez több mint 2200 százalékos emelkedés, jóllehet a brit infláció az azóta eltelt időben 137 százalék volt. Ahhoz is legalább 115 millió fontos vagyonra - az első Rich List minimumának csaknem a négyszeresére - volt szükség, hogy a 2018-as lista szereplői az ezer főt számláló teljes rangsorba bekerülhessenek - hangsúlyozzák a lista szerkesztői.

Az idei Rich List első helyezettje Jim Ratcliffe, az Ineos globális vegyipari vállalatcsoport alapító tulajdonosa, akinek vagyonát a rangsor összeállítói 21,05 milliárd fontra becsülik. A 65 esztendős Ratcliffe a 18. helyről került a lista élére, miután vagyonát a Rich List 2018 szerkesztői a korábbi számítási módszerhez képest alaposan átértékelték, és ez egyetlen év alatt 15,3 milliárd fonttal gazdagította - legalábbis papíron - az idei éllovast.

A lista leggazdagabb hölgytagja Charlene de Carvalho-Heineken, a hollandiai központú Heineken globális sörfőző konglomerátum vezetője, aki 11,1 milliárd fontos - tavalyi becslést 1,8 milliárd fonttal meghaladó - magánvagyonával az ezres rangsor 6. helyére került. 

Az irodalmárok vagyonlistáját is egy hölgy vezeti, a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling, akinek a Rich List 2018 szerkesztői 700 millió font vagyont tulajdonítanak, 50 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling, az idei ezres lista 197. helyezettje az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma viszont világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A zenei vagyonlistát továbbra is Sir Paul McCartney vezeti, 820 millió fontos - a tavalyinál 40 millió fonttal nagyobb - bankszámlával. A Beatles egykori basszusgitárosát és dalszerzőjét Andrew Lloyd Webber követi 740 millió fonttal a zenei vagyonlista második helyén. A világhírű musicalszerző vagyona megegyezik a tavalyi Rich List által megállapított összeggel.

Hozzájuk képest a brit uralkodó szinte szegénynek tűnik. A 92 esztendős II. Erzsébet királynő a tavaly kimutatott 360 millió font után az idei listán 370 millió fonttal szerepel; ez a 344. helyre volt elegendő. Az uralkodó tízmillió fontos vagyongyarapodása ellenére 15 helyet visszacsúszott egy év alatt, tavaly ugyanis a 329. helyen állt a Rich List ezres mezőnyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?