A jegybank 2,5 százalékra emelte az alapkamatot, többet fizetnek a hitelesek

Huszonöt bázisponttal 2,5 százalékra emelte május 8-tól a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa az irányadó kamatot - tájékoztat a jegybank hétfői közleménye. 

A jegybank igazgatótanácsa az idén már harmadszor növeli az irányadó kamatot, legutóbb februárban hajtott végre huszonöt bázispontos kamatemelést a januári, szintén huszonöt bázispontos emelés után. A kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátája nem változott, így mind a lej, mind a deviza esetében 8 százalék maradt a tartalékráta.

A BNR ugyanakkor arról is döntött, hogy a betéti konstrukciók kamatát évi 1,25 százalékról 1,5 százalékra, a hitelkonstrukciók kamatlábát pedig évi 3,25 százalékról 3,5 százalékra növeli. Az infláció a korábban remélt ütemnél gyorsabban emelkedve márciusban elérte az 5 százalékot.

A fogyasztói árindex-emelkedés kezelését illetően az elmúlt hetekben vita alakult ki a kormány és a jegybank között. A felek képviselői pénteken tárgyalóasztalhoz ültek, miután Klaus Johannis államelnök is hajlandóságát fejezte ki, hogy közvetítsen a két intézmény között. A pénteki tárgyalást követően a felek abban egyeztek meg, hogy az infláció külföldi tényezők hatására nőtt. Korábban a kormány azzal vádolta a jegybankot, hogy nem lép fel hatékonyan az infláció megfékezése érdekében, a jegybank egyes tisztségviselői pedig azt vetették a kormány szemére, hogy a munka termelékenységéhez képest gyorsabb ütemben növeli a béreket a közszférában, s ezzel serkenti az inflációt.

A központi bank az idén 3,5 százalékos fogyasztóiár-emelkedésre számít, 2019-ben pedig 3,1 százalékos inflációval számol.

Kapcsolódók

Kimaradt?