A szenátus megszavazta: korlátozzák a hitelkamatokat

Módosításokkal elfogadta hétfőn a szenátus a hitelkamatok korlátozásáról szóló tervezetet. E szerint az ingatlanhitelek legmagasabb kamatja nem haladhatja meg a román jegybank (BNR) által megállapított alapkamat két és félszeresét. A jogszabályt 73-an támogatták, 18-an ellene szavaztak, 13 szenátor tartózkodott.

A 2011/13-as kormányrendelet módosításának egyik kezdeményezője, Daniel Zamfir liberális szenátor korábban elmondta: a kamatkorlátozás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a BNR által meghatározott 2,25 százalékos alapkamat esetében az ingatlanhitelekre kivethető legnagyobb kamat valahol 5,4 százalék körül lesz.

A felsőház a fogyasztási hitelekre kivethető legnagyobb kamatot 18 százalékban korlátozta. Iulian Dumitrescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője bejelentette: a PNL nem támogatja ezt a módosítást.

„Meg szeretném kérdezni a kezdeményezőket: miért akarják bántani azt a több millió állampolgárt, akinek letétje van a bankokban? Ha ugyanis korlátozzuk a hitelkamatokat, azzal csökkentjük a betétekre adott kamatot. Másrészt, ha maximáljuk a hitelkamatot, ezzel korlátozzuk a hitelajánlatot” - magyarázta Dumitrescu.

Hozzátette: ezzel a módosítással a multinacionális cégeket versenyelőnybe hozzák a több százezer romániai kis- és középvállalkozóval szemben. A tervezetről a képviselőház hoz végső döntést.

Kapcsolódók

Kimaradt?