Ő az eurócsoport új elnöke, új korszak kezdődhet az euróövezetben

Mario Centeno portugál pénzügyminisztert választották az eurócsoport új elnökévé a közös fizetőeszközt használó uniós tagállamok tárcavezetőinek hétfői brüsszeli értekezletén.

Az új elnököt egyszerű többséggel választották meg két és fél évre az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület tagjai.

A csoportot jelenleg vezető, holland szociáldemokrata Jeroen Dijsselbloem mandátuma 2018. január 13-án jár le, a tisztséget ezután fogja átvenni az utódja.

Szakértők szerint a papírforma érvényesült, ugyanis a legnagyobb esélyesként az 50 éves Centenót tartották számon, aki hivatalosan független politikusként tagja a szocialista portugál kormánynak.

A posztért Centeno mellett három jelölt szállt versenybe: Dana Reizniece-Ozola lett, Pierre Gramegna luxemburgi és Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója korábban hangsúlyozta: az eurócsoport következő elnökének is szociáldemokrata politikust kell választani, ugyanis „veszélyes” lenne, ha a főbb uniós intézmények - az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - után újabb testület is néppárti vezetés alá kerülne.

Szakértők szerint a portugál politikus győzelme „új korszak” kezdetét jelzi az euróövezet számára, és elmozdulást jelenthet a csoportot az utóbbi években uraló megszorításpárti „mantrától”. Centeno, akinek a minisztersége alatt „modellországgá” vált a válság sújtotta Portugália, kijelentette: célja a konszenzuskeresés lesz ebben a kihívásokkal teli időszakban, és azon fog dolgozni, hogy véget vessenek ennek az Európa számára rendkívül nehéz időszaknak.

Dijsselbloem a voksolást követően gratulált a győztesnek, hangsúlyozva, a legfőbb cél továbbra is az eurócsoport egységének megőrzése kell legyen.

Kimaradt?