banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Behajtja Maros Megye Tanácsa a Transilvania Repülőtérnek okozott károkat

Csütörtöki ülésén a Maros megyei önkormányzati testület határozatot fogadott el arról, hogy a megyei tanács jogi eljárást kezdeményez a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér önálló ügyvitelű társaságnak okozott károk behajtásáért a repülőtér egykori adminisztrátorai ellen – közölte az önkormányzat sajtóirodája. A Számvevőszék szerint 1 984 548 lej és 21 186 euró kárt kellene megtéríteni.

A Számvevőszék két vizsgálatot is végzett a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren az elmúlt évek során, és ezek alapján két végzés született, a 725/28.03.2013-as számú végzés a 2010 és 2012 közötti időszakra vonatkozóan, és a 7/27.03.2015-ös végzés a 2012-2014-es periódus kapcsán. A végzéseket követően a Számvevőszék ellenőrizte, hogy előírásait gyakorlatba ültették-e, és a jelentéseiben azt állapította meg, hogy az érintettek egyik végzést sem hajtották végre maradéktalanul.

A fennálló helyzet következtében a megyei tanácsnak bírósági eljárást kell indítania az egykori adminisztrátorok ellen, mivel nem hajtották végre időben a szerződésük és a törvény által előírt kötelezettségeiket annak érdekébe, hogy behajtsák a 725-ös számvevőszéki végzésben megállapított károkat.

A 2015-ben született 7-es számú végzés teljesítési határideje még nem járt le, mivel ezt a határidőt meghosszabbította a hatóság, így az előírt intézkedéseket 2018. január 31-ig kell teljesítenie a repülőtér vezetőtanácsának. Az adminisztráció intézkedéseit folyamatosan monitorizálni fogja a megyei tanács, és szükség esetén konkrét javaslatokat tesz a vezetőtanácsnak.

Költségvetés-kiigazítást is elfogadtak

A csütörtöki tanácsülésen jóváhagyott költségvetés-módosítási határozat értelmében 10,76 millió lejjel egészül ki a megye idei költségvetése. Ezt az összeget az áfa-visszaosztásából kapta a megye a központi költségvetésből. Az összegből 3 571 000 lejt a gyermekvédelmi rendszer finanszírozására utalt a megyei tanács, 6 440 000 lejt a fogyatékkal élő felnőttek számára fenntartott központok számára, 275 ezer lejt a speciális oktatási rendszerben dolgozók fizetésére, illetve 478 ezer lejt a bírósági úton elnyert fizetési hátralékok fedezetére.

Az állami költségvetésből érkező finanszírozásnak köszönhetően minden megyei szociális intézménynek biztosítva vannak a működési költségei az év végéig.

A már felsorolt módosítások mellett a megyei tanács saját forrásai átcsoportosításával több más alárendelt intézmény költségvetését is kiegészítette, hogy fedezni tudják az év hátralevő részében a működési költségeiket, így a Megyei Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság 29 ezer lejt, a Maros Megyei Érdekeltségű Objektumokat Őrző Közszolgálat 323 ezer lejt, a Maros Művészegyüttes 410 ezer lejt, a Maros Megyei Múzeum pedig 55 ezer lejt kapott.

A Maros Megyei Klinikai Kórház költségvetését 162 ezer lejjel egészítették ki egy mintavételi állomás vásárlása céljából. Az összegből 53 ezer lejt a megye költségvetéséből fedeznek, 109 ezer lejt pedig a kórház saját bevételeiből és fejlesztési alapjából.

A Maros Megyei Múzeum számára 260 ezer lejt utalt az önkormányzati testület műtárgyak vásárlására. A beruházás keretében a múzeum megvásárolja Nicolae Tonitza Gyerekszoba című festményét, Hollósy Simon Az ablakban című alkotását, egy XVI. századi vadászpoharat, egy XVII. századi kristálypoharat és több más kisebb értékű műtárgyat is. További 14 ezer lejt kap a múzeum egy olyan alkalmazás elkészítésére, amely megmutatja a látogatóknak, hogy a marosvásárhelyi vár hogyan változott a XXI. század során.

Kapcsolódók

Kimaradt?