Romániai rekord: 23 ezer lejes fizetés egy szatmári községháza jegyzőjének

Bődületes összegű, nettó 23 ezer lejes fizetést is kapott korábban Szatmárpálfalva polgármesteri hivatalának volt jegyzője – derül ki egy számvevőszéki jelentésből. A volt polgármester, az alpolgármester és egy közösségi rendőri is hatalmas pénzeket vett fel.

A számvevőszéki jelentés szerint Eva Sava volt jegyző összesen 230 ezer lejhez jutott illetéktelenül. Olyan bérpótlékokat is felvett, amelyekre nem volt jogosult. Eva Sava a Digi24-nek nyilatkozva azzal védekezett, hogy európai uniós uniós alapokkal is foglalkozott, ezért jártak neki ezek az összegek. Zenoviu Bontea jelenlegi polgármester azonban ezt cáfolta. Közlése szerint a nyilvántartásokban nem szerepel az, hogy a volt jegyzőnek ilyen jellegű tevékenysége is lett volna.

A számvevőszéki jelentés szerint Nagy József volt polgármester, a volt alpolgármester és egy rendőr (az akkori könyvelő fia) is illetéktelenül jutott összegekhez, az általuk okozott kár összesen 100 ezer lej. Nagy József arra hivatkozik, hogy a bérszámolás a könyvelő dolga. „Őt kérdezzék. Én 2015-2016-ban többször is kórházban voltam, sokat hiányoztam a községházáról” – mondta a Digi24-nek a volt elöljáró.

Szatmárpálfalva polgármesteri hivatala elindította az eljárást a jogtalanul felvett összegek visszaszerzéséhez.

Kimaradt?