Újabb francia készítményben találtak marhahús helyett lóhúst

Lóhúst találtak Franciaországban a Picard mélyhűtött ételkészítményeket forgalmazó francia vállalat két, elvileg marhahúst tartalmazó bolognai lasagne-termékeiben, amelyeket egyébként a brit botrányt követően már február 6-án elővigyázatosságból kivontak a forgalomból - közölte kedden a márka egyik szóvivője.

Először fordult elő, hogy Franciaországban az elvileg marhahúsos készételekben lóhúst találtak. Eddig ez csak Nagy-Britanniában fordult elő a Findus svéd nagyvállalat Franciaországban előállított lasagne-készítményei esetében.  A Findus után a Picard a második márka, amely érintett a lóhúsbotrányban.hus

A Picard közleményben jelezte, hogy a visszavont fagyasztott ételeket ugyanaz a Comigel nevű francia alvállalkozó állította elő, amely a Findus termékeit is készítette. A Picard két ételfajtát vont be, a bolognai lasagne-t és a chili con carnét. A Picard többi 1200 készítményét nem érinti a csalás. A vállalat közölte: még várja annak a vizsgálatnak eredményét, amelynek célja megállapítani: mely szinten történt a csalás.

A kereskedelmi csalások francia ügynökségének munkatársai hétfőn házkutatást tartottak a Comigelnél és a vállalkozásnak a Romániából rendelt húst szállító Spanghero nevű francia cégnél. A vizsgálat eredményét szerdán vagy csütörtökön hozzák nyilvánosságra a francia hatóságok.

Kimaradt?