Az IMF középtávon maximum 1,5 százalékos államháztartási hiányt javasol Romániának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolja Romániának, hogy középtávon ne haladja meg évente az 1,5 százalékos államháztartási hiányt - nyilatkozta csütörtökön Alejandro Hajdenberg, az IMF romániai képviselője.

Az IMF képviselője egy konferencián beszélt erről befektetők előtt. Hajdenberg emlékeztetett, hogy a nemzetközi gazdasági válság óta a román gazdaság folyamatosan növekszik, de főként a fogyasztás hajtja, amit az adócsökkentések és a béremelések tápláltak.

A kockázatok közé sorolta az államháztartás hiányának gyors növekedését, emellett a költségvetés nem megfelelő szerkezetét, hiszen beruházásokra keveset költenek. Az államadósság az idén, és várhatóan a következő években is nőni fog, ezért javasolják, hogy az államháztartási hiány középtávon ne haladja meg évente az 1,5 százalékos deficitet. A román államadósság a GDP-nek mintegy 37 százalékát teszi ki.

A nemzetközi pénzintézet szerint a román gazdaság jó ütemben növekszik, de kulcskérdés, hogy fenntartható marad-e. Közölték: az előrejelzéseik szerint középtávon a román gazdaság évente 3,5 százalékkal nőhet. A gyorsabb növekedéshez a szerkezeti reformok folytatása és a beruházások biztosítása szükséges - mondta Hajdenberg.

A gazdaság idén a kormány reményei szerint 5,2 százalékkal fog nőni 2,98 százalékos államháztartási hiány mellett. Mihai Tudose miniszterelnök a héten megbeszélést folytatott az IMF és a Világbank küldöttségével, és arra kérte őket, pontosabbak legyenek a Romániával kapcsolatos előrejelzéseik.

Az IMF csak 4,2 százalékos idei GDP-növekedést valószínűsít idénre. Az IMF szerint azért nem elég pontosak, mert a gazdasági mutatók tényleges alakulását a becslés elkészítése után hozott intézkedések befolyásolják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?