Törvényesen is turisztikai régió lehet Székelyföld?

A közvitán lévő új turisztikai törvény elfogadása esetén lehetőség nyílik Székelyföld turisztikai régióként való megjelenítésére, mutatott rá csütörtöki megyeinfón Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök szerint a közvitán lévő turisztikai törvény egyebek mellett két nagyon fontos újítást hozhat a székelyföldi turizmus számára. Egyrészt megjelenik a jogszabályban a „néprajzi turisztikai tájegység” fogalma, amely a tanácselnök szerint lehetőséget teremthet, hogy Székelyföldet is megjelenítsék turisztikai régióként, ahogyan az egyébként már most történik Bukovina esetében.

Mint ismert, korábban a bíróság megakadályozta a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy Székelyföld régió hivatalosan nem létezik, ezért azt nem is lehet turisztikai célpontként népszerűsíteni. A bírósági indoklás szerint Románia területét adminisztratív szempontból megyék, városok és községek alkotják és az ellentmondás akkor is fennáll, ha az egyesület nem közigazgatási egységként, hanem turisztikai célpontként tekint Székelyföldre. Tamás Sándor abban bízik, hogy a törvény módosítással és a „néprajzi turisztikai tájegység” fogalom bevezetésével nem születik olyan bírósági döntés, amely megtiltja majd Székelyföld turisztikai desztinációként való népszerűsítését.

A háromszéki tanácselnök szerint a jogszabály másik újítása lesz, hogy a megyei tanácsok hatáskörébe utalja a turisztikai szálláshelyek engedélyezését és minősítését. Ez azért fontos mert jelenleg a háromszéki vállalkozók Brassóba kell utazzanak, hogy szálláshelyeiket engedélyeztessék és minősítést szerezzenek.

Kapcsolódók

Kimaradt?