Húsz éves csúcson a romániai foglalkoztatottság

114 ezer munkahely létesült az év első öt hónapjában, a további növekedésnek azonban gátat szabhat a krónikus munkaerőhiány.

4,84 millió munkavállaló volt májusban Romániában, több, mint az elmúlt 20 év során bármikor, derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Ebben a létszámban nem szerepelnek a hadsereg, a SRI, valamint néhány más fegyveres testület állományához tartozó munkavállalók. Az év első öt hónapjában a hazai vállalatok közel 114 ezer személyt alkalmaztak. Ezek az adatok azt érzékeltetik, hogy pozitív folyamatok zajlanak a gazdaságban, s immár kétség kívül kilábaltunk a gazdasági válságból, a dolgozók száma ugyanis nagyobb, mint a krízis kirobbanásakor. 2008 januárjában 4,7, ugyanazon év szeptemberében pedig 4,835 millió volt a munkavállalók száma 2010 legvégén azonban már csak 4,095 millióan dolgoztak a hivatalos adatok szerint, a mélypontot jelentette a foglalkoztatottság terén.A gazdasági válság következtében mintegy 740 ezer munkahely szűnt meg. Az azóta eltelt hat és fél év alatt 750 ezerrel nőtt a munkavállalók száma, ami igazán figyelemre méltó eredmény, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy az elmúlt évtizedben két milliónál is több munkaképes személy hagyta el az országot. A 4,84 millió aktív állampolgár azonban még mindig roppant kevés, figyelembe véve, hogy a feleakkora lakosságú Magyarországon alig valamivel alacsonyabb a munkavállalók száma, mint nálunk. 

„Jelenleg a munkáltatók minden tevékenységi területen keresik az új alkalmazottakat, s a tendencia megmarad az elkövetkező időszakban is. A gond az, hogy nincs aki dolgozzon, s a munkaerőhiány orvoslására két megoldás kínálkozik: vagy megpróbáljuk hazacsábítani azokat, akik jelenleg külföldön dolgoznak, vagy elindítunk egy ellenőrzött migrációs programot, melynek keretében az EU-n kívüli államokból fogadunk szakembereket” – nyilatkozta Florin Godean, a legnagyobb hazai munkerőközvetítő cég, az Adecco vezérigazgatója. Véleménye szerint a minimálbér emelése egy olyan kormányzati intézkedésnek tekinthető, ami hozzájárulhat a külföldön dolgozó alacsonyan képzett román állampolgárok hazacsábításához.

Az EU-n kívülről érkező munkavállalók alkalmazása jelenleg rendkívül bonyolult, hónapokba telik, amíg az adott szakember megszerzi a szükséges engedélyeket. A tulceai hajógyár a közelmúltban jelentette be, hogy 300 vietnámi hegesztőt és lakatost fog alkalmazni, mivel a belföldi munkaerőpiacon nem találnak jelentkezőket, azonban széles körben ez a módszer egyelőre nem jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A szabályozás könnyítésére nincs kilátás egyelőre, szakemberek szerint ugyanis az ellenőrzött gazdasági migrációval szemben a politikai elit és a közvélemény egyaránt elutasító.          

 

Kimaradt?