Teljében az aratás Arad megyében

Változó a búza mennyisége és minősége, de az aszály a kukoricát fenyegeti Arad megyében.

A megyében van, ahol befejezték a búza aratását, de van olyan település is, ahol még csak most vágják a gabonát. Változó a búza minősége és mennyisége is – a szokatlanul hideg tél, majd az aszályos nyár befolyásolta a hozamot, de a legnagyobb gond a kukoricaterméssel lehet.

A közigazgatásilag Arad megyéhez tartozó, de történelmi-földrajzi szempontból a Bánságban elhelyezkedő Majláthfalva földjei híresen bőségesek. Mivel a település úgynevezett zsákfalu a magyar határ mentén, a földek mintegy 98 százaléka a helyi magyar gazdák tulajdonában van. „Külföldiek nem nagyon jelentek meg itt, mint a szomszédos falvakban. A mezőgazdasági cégek pedig helyi munkaerőt alkalmaznak, ami jót tesz a közösségnek” – vélte Salamon Zoltán majláthfalvi agrárvállalkozó.

A fiatalember 150 hektáron gazdálkodik. „A repcének az idei átlaga 3800 kilogramm hektáronként, ami jó, ahhoz képest, hogy először termesztettünk repcét, a búza pedig várhatóan 5900 kiló körüli átlagot fog hozni – folytatta. – Gyengébb, mint az előző évi, mert azt 7000 kiló hektáronkénti átlaggal zártuk. A múlt év nagyon jó volt búza szempontjából, de idén nagyon kemény volt a tél. Bízunk benne, hogy emiatt felmegy a búza ára, de egyelőre a kereskedők a tavalyinál alacsonyabb árat kínálnak érte. A kenyérgabona ára 59-61 bani között mozog kilónként, míg a takarmánybúza ára 55-57 bani. A nagyobb gazdálkodóknak van tárolási lehetőségük, és a szomséd faluban is épült egy siló, ahol tisztességes áron lehet tárolni, úgyhogy várhatnak a gazdák az eladással, amíg remélhetőleg magasabb lesz az ár.”

Arad megye más településein a hétvégén még csak „kóstolgatták” a búzatáblákat a kombájnok. A Kisiratosi Agrodor Társulás elnöke, Andó Antal elmondta, hogy a repce átlagban hektáronként 4500 kilogrammot termett, míg árpából 3000 kiló volt a hozam. A szokatlanul hideg tél, majd az aszályos nyár miatt búzából hektáronként mindössze 4500-5000 kilóra számít. A legnagyobb veszély azonban a kukoricatermést fenyegeti, ha a közeljövőben nem lesz elegendő csapadék, az egész odaveszhet. A szárazságon kívül a vihar is tönkreteheti a termést, Arad-Hegyalján, Pankotán és környékén például a múlt héten a jégeső úgy elverte a kukoricát, hogy csak a szára maradt, és nagyon sok gazdának nem is volt biztosítása a jégkárra.

Kimaradt?