2018. december 2-ától kizárólag interneten lehet majd befizetni az illetékeket

2018. december 2-ától kizárólag interneten lehet majd befizetni a különféle illetékeket, hozzájárulásokat - nyilatkozta Ilan Laufer, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkára szerdán Gyulafehérváron, a Start-Up Nation Románia program bemutatásán. 

Laufer a „bürokrácia megszüntetésének szükségességéről” beszélt és elmondta, már létrehoztak egy erre szakosodott osztályt, amely a kormány alárendeltségébe tartozik.

„Konkrét intézkedésként már eltöröltünk 102 nem adójellegű illetéket, de a folyamat sokkal bonyolultabb. Jelenleg minden minisztériumban létrejön egy ilyen bürokráciamentesítő osztály, és ezek kivizsgálják majd, hogy melyek azok az eljárások és okiratok, amelyeket egyszerűsíteni lehet, melyek azok az illetékek, amelyektől megszabadulhatunk, mert ezek mind elfecsérelt időt, papírt jelentenek” – mutatott rá az államtitkár.

Laufer elmondta, a kormányprogramnak megfelelően 2018 elejére Romániában 50 adójellegű és nem adójellegű illeték marad. „Egy másik rendkívül fontos pillanata a kormányprogramnak, amely szintén a bürokrácia felszámolására vonatkozik, hogy december 2-ától, vagyis Románia egyesülésének 100. évfordulóját követően Romániában minden illetéket kizárólag online lehet majd befizetni” – mondta Ilan Laufer államtitkár. 

Kimaradt?