Járatokat indít Marosvásárhelyről a Ryanair

A Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér vezetőségének a Maros megyei tanáccsal közösen sikerült szerződést kötnie a Ryanairrel, Európa egyik legolcsóbb fapados légitársaságával.

Nem csak a legolcsóbb, de a legmegbízhatóbb is – emelte ki a légitársaság sajtótájékoztatón jelenlevő aligazgatója, aki elmondta, 28 éves tapasztalat áll mögöttük, és ez alatt a 28 esztendő alatt a legmegbízhatóbbnak, a legpontosabbnak bizonyultak. Táblázatban ismertette mindazt, amit az utóbbi években elértek: 2005-től 2012-ig 25 millióról 75 millióra sikerült emelni az utasok számát.ryanair sajtotajekoztato ae 01

Romániában Konstanca után Marosvásárhely a második város, ahonnan járatokat indít a cég. Április 30-án Brüsszelbe indul heti két alkalommal, május 2-án Pizába két járat hetente. Ha igény lesz rá, ez bővülni fog – mondta.

Peti András, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott, hogy történelmi pillanat ez, hiszen újabb fapados légitársasággal sikerült szerződést kötni, ezzel is tovább bővíteni a marosvásárhelyi repülőtér kínálatát. Peti szerint új korszak kezdődött ezzel a reptér történetében.

A Ryanair írországi légitársaság 28 országban működtet járatot, 175 repülőtérről, 55 bázissal rendelkezik, és 302 Boeing 737-800-s repülőgépet működtet.

Kimaradt?