Így módosulhat a kötelező gépjármű-biztosítás

Ismét módosulhat a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA), a változások többnyire azokat érintik kellemetlenül, akiknek még egyetlen balesetük sem volt.

A balesetmentesen közlekedők a következőkben mindössze legtöbb 34 százalékos RCA-kedvezményben részesülhetnek a jelenlegi 50 százalék helyett – írja a Profit.ro. Vagyis a négy éven keresztül óvatosan vezető sofőrök a jelenlegi összegnél 16 százalékkal nagyobb biztosítási díjat fognak fizetni.

A balesetet okozó sofőrök számára rossz hír, hogy ezentúl 80 százalékkal nagyobb díjat kell fizetniük. A portál szerint a bonus-malus rendszert legkésőbb 2017 májusáig kell módosítani. Ezt az 54/2016-es sürgősségi rendelet írja elő, amit a profit.ro szerint a fuvarozók munkáltatói szövetségének nyomására fogadott el a kormány.

Jelenleg országszerte ötmillió sofőrnek van biztosítása, akiknek mindössze hét százaléka okoz balesetet egy év alatt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?