Ömlik a betegek pénze a hazai magánkórházakba

A magánkórházak, köszönik szépen, jól vannak, tavaly 150 ezer beteget ápoltak. A 25 legnagyobb privát egészségügyi létesítménynek szinte a fele Erdélyben van.

Rohamléptekkel fejlődik idehaza a magán egészségügyi szolgáltatások piaca, ami részben az állami ellátórendszer súlyos hiányosságainak tudható be. Hat év leforgása alatt 28 százalékkal nőtt azok aránya, akik igénybe vették valamely magán egészségügyi intézmény szolgáltatásait, derül ki a Medinet piackutató cég tanulmányából.

2009-ben a lakosság 56,9 százaléka fordult már meg magánorvosi rendelőben, magánkézben levő rendelőintézetben vagy feküdt magánkórházban, 2015-re azonban ez az arány 84,4 százalékra nőtt. A leglátványosabb növekedés a 100 ezernél több lakosú vidéki nagyvárosokban következett be.

A legnagyobb a Medlife

Becslések szerint idén 600-700 millió eurót költünk országos szinten magán egészségügyi szolgáltatásokra. A legnagyobb szolgáltató az Erdélyben is jelen levő, tíz, összesen 550 férőhelyes kórházzal rendelkező Medlife, melynek tavaly 450 millió lejes árbevétele volt.

A második a kórházakat és rendelőintézeteket egyaránt működtető Regina Maria, 290 millió lejes forgalommal, a harmadik pedig a Medicover, 220 millióval. A Business Magazin folyóirat adatai szerint a magánszektor összesen 3000 kórházi ággyal várja a betegeket, ami a teljes hazai kórházi kapacitás két százalékának felel meg. Tavaly a magánkórházaknak körülbelül 150 ezer páciensük volt.

A gazdasági ágazatok túlnyomó többségétől eltérően a piacon nagyobb súllyal vannak jelen a hazai vállalkozók, mint a külföldi befektetők. A belföldi befektetések értéke meghaladja a 200 millió eurót, míg külföldről csak mintegy 120 millió euró áramlott ebbe a szektorba. A legnagyobb összegű befektetés az ország legtöbb férőhellyel rendelkező kórházának, a 400 ágyas bukaresti Sanadornak a felépítése volt, mely 40 millió euróba került.

25-ből 11 kórház Erdélyben van

A magánszektornak kifejezetten jó a pozíciója Erdélyben, a 25 legnagyobb kórház közül 11 itt működik. A régió legnagyobb magánkórháza a tavaly megnyílt Polaris, melyben 180 ágy van. A Kolozsvár közvetlen közelében, Szucságon található modern rehabilitációs intézményben 180 ágy van, a beruházás értéke 10 millió euró volt.

Utána a 150 férőhelyes marosvásárhelyi Nova Vita következik, majd a 138 ágyas nagyváradi Pelican. Erdélyből a brassói Sf. Constantin (90 ágy), a Clinicco (80 ágy), a Medlife (60 ágy) és a Regina Maria szülészeti-nőgyógyászati kórháza (55 ágy), a Polisano két nagyszebeni létesítménye, az aradi Medlife Genesys és a nagybányai Euro Medica Hospital tartozik még a 25 legnagyobb közé.

A magán egészségügyi szolgáltatások piaca a gazdasági válság idején is nőtt, s a szakértők további lendületes, évi 7 százalék körüli gyarapodásra számítanak az elkövetkező években. A prognózis valószínűleg nem túlzott, hiszen csak a Medlife két új rendelőintézet és egy nagy befogadóképességű kórház építését jelentette be a közelmúltban két, egyelőre meg nem nevezett vidéki nagyvárosban.

Kapcsolódók

Kimaradt?