Kihirdették a törvényt: ifjú házasoknak építenek bérlakásokat

Kihirdette Klaus Johannis államfő hétfőn az állam és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja közti hitelmegállapodásról szóló törvényt. A hitelből ifjú házasoknak szánt lakásokat építenének bérbe adásra - tájékoztat az elnöki hivatal. 

A kormány adatai szerint a projekt összköltsége 250 millió euró, amelynek 70 százalékát az Európa Tanács Fejlesztési Bankja finanszírozza. 

A fennmaradó összeget a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium biztosítja majd az Országos Lakásügynökség (ANL) révén, amelynek pénzalapjaiból 37,5 millió eurót, önkormányzati költségvetésekből pedig szintén 37,5 millió eurót fordítanak erre a célra. 

A projektet az Országos Lakásügynökségnek kell kiviteleznie 5 éven belül. Haszonélvezői a 35 évnél fiatalabb családok lesznek, akiket a helyi vagy megyei bizottságok válogatnak ki majd. 

Az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától kapott kölcsönt 20 év alatt kell törlesztenie az államnak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?