50 ezer eurós támogatás kaphatnak a fiatal vállalkozók

50.000 eurós támogatást kaphatnak az állami Diaspora Start-Up nevű program keretében azok a fiatalok, akik itthon, Romániában szeretnének vállalkozást indítani - hívta fel a lehetőségre a figyelmet közleményében a MIÉRT. 

A program célja, hogy hazatérésre és vállalkozás beindítására ösztönözze a külföldön élő román állampolgárokat. A kritériumok közé tartozik, hogy a pályázónak azon a területen kell beindítania vállalkozását, ahol korábban dolgozott, valamint a pályázónak legalább egy évet külföldön kellett tartózkodnia az elmúlt három évben. A hazatérő vállalkozók a pénzbeli támogatás mellett ingyenes tanácsadást is kapnak, illetve képzéseken is részt vesznek – hívja fel a figyelmet a Magyar Ifjúsági Értekezlet.

„Országos ifjúsági szervezetként fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet az ilyen és hasonló pályázati lehetőségekre, hiszen ezáltal is a szülőföldön való boldogulásra tudjuk ösztönözni a fiatalokat. Támogatnunk kell az ilyen és hasonló kezdeményezéseket, hiszen ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt dolgoznak, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyar közösség minden korosztályának javára válik” – fejtette ki Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke. Elmondta, hogy készülnek összeállítani egy olyan listát összeállítani, amely segíthet majd irányt mutatni a fiataloknak. A lista azokat a lehetőségeket sorolná fel, amely egy 50 ezer eurós kezdőtők esetén mutatkoznak meg. 

A programra november 29-ig lehet pályázni, további információkat itt talál

Kapcsolódók

Kimaradt?