Vallónia késlelteti az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt

A hétfői tárgyalásokon sem született megállapodás a belgiumi Vallónia tartományban az Európai Unió és Kanada közötti tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy elvetéséről - közölte Paul Magnette vallon kormányfő a szerződésről folytatott megbeszélést követően.

A La Libre Belgique című belga napilap tájékoztatása szerint Paul Magnette kijelentette: "a mai napon nincs igen Vallónia részéről". A kereskedelmi megállapodás jelen formájában továbbra is elfogadhatatlan a régió számára - tette hozzá.

Charles Michel belga miniszterelnök a tárgyalásokat követően elmondta: már jelezte Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, hogy Belgium nem tudja aláírni a megállapodást.

Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatója keretében kijelentette, a brüsszeli testület nem szab határidőt, és hajlandó türelemmel lenni, amíg döntés nem születik Vallóniában.

André Antoine, a vallon parlament elnöke korábban kijelentette: "nem lehetséges teljesíteni a határidőt". Ezzel arra utalt: Tusk hétfő estig várt választ a belga szövetségi kormánytól arra, hogy garantálni tudják-e a megállapodást eddig akadályozó Vallónia tartomány beleegyezését.

Még reménykednek

Korábban arról volt szó, hogy döntés hiányában határozatlan időre elhalasztják a csütörtökre tervezett EU-Kanada csúcstalálkozót. Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter azonban azt közölte hétfő este, hogy Justin Trudeau kormányfő az eredeti terveknek megfelelően elutazik csütörtökön Brüsszelbe. Az Európai Tanács elnöke arról számolt be hétfő este a Twitteren, hogy telefonon beszélt a kanadai miniszterelnökkel, és mindketten úgy látják, hogy van még idő megoldást találni a problémára.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA jelenlegi formájában káros hatással volna az európai mezőgazdaságra, és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan viszont azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?