Romániában egyedi vasútállomása van Hosszúmezőnek

Romániában egyedinek számít a Máramaros megyei Hosszúmező vasútállomása: nyolc éve egyetlen vonat sem halad át rajta, ennek ellenére négy alkalmazottja van, sőt időközben egymillió eurót áldozott a CFR a felújítására.

Az ukrán határhoz közeli, magyar többségű nagyközség alpolgármestere, Lemák Mihály Rudolf a graiul.ro portálnak elmondta, húsz évvel ezelőtt még viszonylag élénk volt a vonatforgalom az állomáson: rendszeres járat közötte össze a települést Máramarosszigettel, tehervonatok is áthaladtak rajta.

Nyolc éve a CFR bezárta a létesítményt, ennek ellenére megtartott négy alkalmazottat akik fizetést is kapnak. „Van állomásfőnök és további három vasutas, annak ellenére, hogy egy vonat sem jár erre” – mondta az alpolgármester. Lemák azt sem érti, miért kellett a bezárása után az állomást egymillió euróból felújítani. „Azt mondták, azért, hogy megfeleljen a schengeni követelményeknek” – tette hozzá.

Az alpolgármester szerint az utasok és a CFR is nyerne azzal, hogy újraindulna a forgalom a hosszúmezői állomáson. Emlékeztetett arra, hogy a korábban még létező Máramarossziget-Budapest járat Kolozsváron keresztül 16 óra alatt jutott el a magyar fővárosba, Hosszúmezőn keresztül az út 10 órás rövidülhetett volna.

Kimaradt?