Ez az első romániai cég, amelyik bevezette a négynapos munkahetet

Egy on-line reklámokkal foglalkozó cég az első Romániában, amelyik bevezette a négynapos (32 órás) munkahetet. Van néhány szabad állásuk, meg is rohamozták őket a jelentkezők – írja a zf.ro.

A WebDigital ügynökségnél hétfő is szabadnap. Ezt augusztusban vezették be a cégnél, kísérleti jelleggel úgy, hogy az alkalmazottak bérét nem csökkentették. „Gyakorlatilag ezzel megemeltük az alkalmazottak fizetését” – jelentette ki a gazdasági portálnak a cég vezetője.

Ionuţ Munteanu elmondta, azért hozták ezt az intézkedést, mert azt szeretné, hogy helyrebillenjen a beosztottjai magánélete és szakmai tevékenysége közötti egyensúly, ami már középtávon a munkájuk hatékonyságának növekedéséhez vezet.

A cégvezető megjegyezte, szerinte a négynapos munkahét nem ajánlott valamennyi gazdasági területen, de a marketinges tevékenységben eredményre vezethet. Beszámolt arról is, hogy meghirdettek néhány állást, amelyre rengetegen jelentkeztek, ezért kénytelenek voltak szigorítani az alkalmazási kritériumokon.

WebDigital ügynökségnek tavaly 200 ezer eurós forgalma volt, idén 300 ezer eurós forgalomra számítanak. A cég többek között a Catena gyógyszertárlánctól, az F64.ro webáruháztól és az Untold Fesztivál szervezőitől is kapott idén megrendeléseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?