Indokolatlanul sokat késik Romániában az uniós pályázatok kiírása

Közel három év telt el a 2014 - 2020-as európai uniós pályázati ciklusból, és Romániában a pályázati kiírások java részét még meg se hirdették

Románia mindeddig a rendelkezésére álló pénzalapok alig 0,17 százalékát hívta le, miközben például Magyarország a rendelkezésére álló pénzek 30 százalékának elköltésénél tartanak, hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nincs magyarázat arra, hogy Románia miért késlekedik, hiszen az időhúzással az ország, az önkormányzatok és a polgárok veszítenek. Valószínűsíteni lehet, hogy az ügyvezető kormány nem vállalja az uniós pályázati rendszer beindításának felelősségét.

Antal Árpád sajtótájékoztatóján elmondta: szerdán Sepsiszentgyörgyre látogatott a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója Simion Crețu, aki bemutatta az elmúlt uniós költségvetési ciklusban 2007 és 2013 között a regionális operatív program keretében lehívott és elköltött összegekről szóló kimutatást. Az szerint a hét megyét magába foglaló Központi Fejlesztési Régióban magasan Kovászna megye hívta le a legtöbb, egy főre eső pályázati pénzt. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Háromszék lakosonként 327,63 eurónyi összeget pályázott. Őt követi Brassó megye fejenként 264,6 euró-, Fehér megye 263,7 euró-, Szeben megye lakosonként 260, 6 euró-, Hargita megye lakosonként 263,1 euró és végül Maros megye fejenként 176,7 eurónyi lehívott pályázati pénzzel.

Antal Árpád szerint ez a háromszéki eredmény annak tükrében is pozitív, hogy az elmúlt 7 éves ciklusban Brassónak, Marosvásárhelynek és Nagyszebennek fejlesztési pólusként külön összegek voltak elkülönítve, amiket verseny nélkül lehívhattak. A polgármester szerint „a tudomány mai állása szerint” a 2014-2020-as ciklusban Sepsiszentgyörgy számára is lesz egy 22 millió eurós keret, amit verseny nélkül megkaphat. Ezt az összeget többek között úthálózat fejlesztésre, közszállítás korszerűsítésre, energetikai költségek optimalizálására költhetik pályázati alapon. Sepsiszentgyörgyön készülnek már a beruházási tervekkel, nem lenne gond a rendelkezésre álló pénzek lehívása, gond az, hogy a kormány még mindig nem nyitotta meg a pályázati lehetőségeket.

Antal Árpád rámutatott, hogy például a szociális pályázatokra eredetileg július volt a leadási határidő, de pár nappal előtte megváltoztatták a feltételeket, majd szeptember 15-ig hosszabbították meg a leadási határidőt. Sepsiszentgyörgy önkormányzata előkészített és csütörtökön benyújtott egy 13,6 millió lej értékű szociális pályázatot, amely a Csíki negyedi, társadalom peremére szorult roma közösség félzárkóztatását és a szegénység visszaszorítását célozza. Partnerséget kötöttek több civil szervezettel, iskolával és a munkaerő foglalkoztatási ügynökséggel, és ha nyertes lesz a pályázat felújítanak húsz szociális lakást, létrehoznak egy szociális központot illetve képzésekkel, szociális foglalkozásokkal és tanácsadással segítenék a Csíki negyedi rászorulókat a felzárkózásra.

 

Kimaradt?